Ki viseli a nadrágot?

Múltunk tárgyai

2009. december 18., 09:00 , 466. szám

Nadrág, naci, gatya, pantalló – hölgyek és urak ma már egyaránt viselik az emberiség egyik legnépszerűbb ruhadarabját, mely valaha a lovasnomád népek viselete volt, s amelynek európai elterjedésében kalandozó őseink oroszlánrészt vállaltak.

A történelem kezdetén a férfiak és a nők egyaránt szoknya típusú alsó ruhadarabokat viseltek. Először az ókori eurázsiai lovasnomád népeknél alakult ki a nadrágviselés szokása. Nadrágban ugyanis sokkal kényelmesebb volt lovagolni, mint szoknyában! A lovasnomádoknál a férfiak és a nők egyaránt nadrágot hordtak, hiszen mindkét nem képviselői lovagoltak.

Az ókori Kínában csak a lovasok viseltek nadrágot. A hagyomány szerint az észak-kínai Csao állam Wu nevű uralkodója öltött először nadrágot i. e. 375-ben, az északi lovasnomád népek mintájára.

A ránk maradt emlékek alapján tudjuk, hogy nadrágban jártak a szkíták és a szarmaták, de a babiloniaknál, perzsáknál, phrügöknél, pártusoknál és galloknál is használatos ruhadarab volt.

A rómaiakat annyira meglepték a gallok nadrágjai, hogy Gallia egyik részét nadrágosnak (Gallia Braccata) nevezték el. Rómában a nadrágot csak a késői császárkorban kezdték hordani a férfiak, ellentétben a galliai és germaniai légiók katonáival, akiket a zord éghajlat már jóval előbb rákényszerített eme ruhadarab viseletére. Öreg és beteges rómaiak azonban már előbb is viseltek nadrágot, sőt életének utolsó éveiben maga Augustus császár is felöltötte.

A középkori Nyugat-Európában végül a magyarok hatására terjedt el a nadrág általános használata. Itt ugyanis addig a férfiak is szoknyát hordtak. (Ez a szokás máig tetten érhető például a skótok népviseletében.) Korábban elsősorban a hidegebb északi országokban hordtak nadrágot. Itt a nők is viselték (például a lapp és a grönlandi asszonyok), ellentétben az enyhébb éghajlatú vidékekkel, ahol csak a férfiaknál vált általánossá. Az északi népeknél még éjszakára sem vetették le.

Míg a szegényebbek egyszerű parasztnadrágot hordtak, az előkelő férfiak között különféle nadrágdivatok alakultak ki. Így például a 12. századtól kezdve a nadrág két részből állt: az alsó a térden felül, a comb közepéig érő harisnyaszerű nadrág volt, míg a felső a 19. századi úszónadrághoz hasonlított és a kettőt fűzős szíjakkal kapcsolták egybe.

A 15. században kezdték viselni az úgynevezett plundranadrágot (bugyogó), melyhez a gazdagabbak töméntelen mennyiségű szövetanyagot használtak fel. A 16. századbeli francia nadrágok I. Ferenc korában még térdig sem értek, III. Henrik idejében pedig csak az ágyékot takarták el. Amikor a nők krinolint kezdtek hordani, a férfiak kitömték nadrágjaikat. Ez Angliában I. Erzsébet idején olyan arányokat öltött, hogy a parlament ülőhelyeit ki kellett bővíteni.

Az alsónadrág a 16. századbeli krinolinokkal jött divatba, és először az olasz kurtizánok hordták, majd Franciaországban is elterjedt IX. Károly udvarában, az olasz Medici Katalin kezdeményezésére.

XIV. Lajos korában nyerte el végleges alakját a selyemharisnyával együtt viselt francia térdnadrág, a culotte, amely aztán divatban is maradt mindaddig, míg a 18. század vége felé a pantalló, azaz a hosszúnadrág ki nem szorította.

A ruhadarab fontos, jelképes szerephez jutott a francia forradalomban, ahol a culotte, a térdnadrág a gyűlölt arisztokraták szimbólumává vált, szemben a kétkezi, dolgozó emberek munkához viselt nadrágjával, a pantalonnal, pantallóval. A sans-culotte-ok, azaz a "térdnadrág nélküliek" büszkék voltak arra, hogy a társadalomnak nem élősdi, hanem alkotó tevékenységet végző tagjai.

A 19. században ismét ideológiai töltetet kapott a nadrágviselet – ezúttal a nők jóvoltából, akik ezáltal is hangsúlyozni kívánták egyenjogúságukat. Amikor például George Sand először jelent meg a nyilvánosság előtt a férfi viselet mintájára varrt, de mégiscsak női nadrágban, azzal nagyobb feltűnést keltett, mint szivarozási szokásával.

A 20. század második felében a beatnemzedék körében divatos farmer, az eredetileg vitorlavászonból varrt amerikai munkásnadrág vált a lázadás egyik jelképévé. Az akkoriban Nyugaton rendkívül népszerű ruhadarab után a kommunista blokk országaiban jobbára csak sóvárogni lehetett. Évtizedekig volt kedvelt árucikk a kor csempészei körében a Levi’s, a Lee Cooper vagy Wrangler márkájú farmernadrág. Amikor a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján a nyugat felé kacsingató kádári Magyarországon gyártani kezdték a Trapper farmert, valóságos kultusza alakult ki Kárpátalján is.

S hogy egyébként milyen mostanság a nadrág? A jó megjelenésre odafigyelő urak nadrágja még a közelmúltban is télen gyapjúból vagy flanelből készült, míg a nyári változat pamutból, a lazábbaké kevert lenes, a bátraké tiszta len. Ma már persze, a kevert szintetikus is elfogadott, főleg, ha elasztikus szállal kevert és a műszál "légáteresztő".

A klasszikus nadrág alul hajtókával, a hasi tájon hajtásokkal és bevágott zsebbel készül – a hasi redők főleg kicsi vagy nagyobb pocak esetén előnyösek. A hajtóka és hajtás nélküli modellek, amelyeknél gyakori a revolverzseb, a karcsúbb és pocakmentes uraknak ajánlottak. Az egyik legfontosabb dolog a nadrághossz: az ideális nadrág elöl enyhén megtörve a cipőig ér, hátul pedig a sarok "tetejével" van egy vonalban.

(pszv/wikipedia.org/tiaramagazin.hu)