"Fogadj örökbe egy magyar tanárt"

Átadták a Zrínyi Ilona-ösztöndíjakat

2009. december 25., 09:00 , 467. szám

Immár kilencedik alkalommal került sor december 19-én, Beregszászban a Zrínyi Ilona-ösztöndíj átadására, melyet a Hármashalom Alapítvány hirdetett meg "Fogadj örökbe egy magyar tanárt" címmel először 2005 augusztusában, s azóta is minden iskolai szemeszterben. Az ösztöndíj a kárpátaljai szórványvidéken magyar nyelven oktató pedagógusok anyagi támogatását célozza. A nyertes pályázók az anyaországi civil szervezetek, vállalkozások és közemberek adományaiból személyenként 40 ezer forintot vehetnek át a Hármashalom Alapítvány képviselőitől. A program kárpátaljai koordinátora a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ).

Az ösztöndíjátadásra a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Győr termében került sor, ahol a nyertes pályázókat és a Hármashalom Alapítvány képviseletében dr. Simon Attila kuratóriumi elnököt, Szakáli István Loránd kuratóriumi tagot és Háda Attila adományozót Punykó Mária, a KMPSZ szórványprogram-koordinátora köszöntötte, kiemelve: "Számunkra fontos, hogy az anyaországban tudnak rólunk, odafigyelnek és gondolnak ránk, ami így, karácsony előtt különösen jóleső érzéssel tölt el bennünket."

Dr. Simon Attila kuratóriumi elnök bemutatva az alapítványt, elmondta: a Hármashalom Alapítvány 2003-ban alakult, melyet fiatal értelmiségiek hoztak létre azzal a céllal, hogy a határon túli magyarlakta területeket támogassák. Különösen nagy figyelmet igyekeztek szentelni Kárpátaljának. A KMPSZ szórványprogramjáról értesülve döntöttek úgy, hogy életre hívják a Zrínyi Ilona ösztöndíj-programot, mely nem működhetne lelkes anyaországi adományozók nélkül. Jelenleg 57 pályázót tudnak 40 ezer forintos ösztöndíjban részesíteni, melynek első részletét most, a másodikat pedig tavasszal kapják majd kézhez.

Üdvözölte a jelenlévőket Szakáli István Loránd is, aki úgy fogalmazott: "Azt tartanánk ideális helyzetnek, hogyha az, amit mi most jelenleg civil keretek között csinálunk, magyarországi kormányzati programmá válna."

Fischer Zsolt