Támogatás a magyar iskoláknak
Hat tonna könyv Magyarországról
A Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának jóvoltából az összes kárpátaljai magyar iskola igazgatója az elmúlt hét csütörtökén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében tartott ünnepségen egy szépirodalmi műveket tartalmazó könyvcsomagot vehetett át, melyet a KMPSZ javaslatai alapján a Pro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány szakemberei állítottak össze. Az elemi iskolák vezetői 29, az általános iskolák 96, a középiskolák pedig 158 kötetet vihettek haza: az iskoláinkban tanított kötelező és ajánlott olvasmányokat tartalmazó könyveket. A kárpátaljai iskolák összesen közel 16 ezer kötettel lettek gazdagabbak, amelyek anyagi értéke 23 639 459 forint, az adomány súlya több mint hat tonna.
A könyvcsomagokat a megjelent iskolaigazgatóknak Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Kisebbség- és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, Zilahi László, a MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának vezetője, valamint a könyvcsomagokat összeállító Dippold Péter, a Pro Hungaris Alapítvány elnöke, az Országos Széchényi Könyvtár általános főigazgató-helyettese adta át többek között Bacskai József beregszászi főkonzul jelenlétében. Orosz Ildikó, a könyvcsomag behozatalában közreműködő Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszönő beszédében úgy fogalmazott: "Ez az alkalom azon különleges karácsonyi alkalmak egyike, amikor a Jézuskának megírt levelünkre az az ajándék kerül a fa alá, amit mi kértünk. Mert sok esetben csak egy korcsolyát kér az ember és zongorát kap, mert anyuka is zongorázni szeretett volna... Ez már nemegyszer megesett velünk, de most megkérdezték, hogy milyen könyvekre lenne igazán szüksége iskoláinknak."
Gémesi Ferenc szakállamtitkár ünnepi beszédében a kárpátaljai magyar oktatás jelenlegi helyzetére is utalva hangsúlyozta: "E könyvcsomag átadásnak most a szokásostól eltérően politikai üzenete is van. Azt gondoljuk, hogy közös a felelősségünk abban, hogy meg tudjuk tartani azt a nyelvi, kulturális közösséget, amit mi mindig is létezőnek gondoltunk és gondolunk, történjék bármi is körülöttünk és történjen bármi azokkal az intézményekkel, amelyekben ezt a nyelvi kulturális örökséget átadjuk." Majd megköszönte azt a munkát, amelyet a Kárpátalján működő magyar nyelvű oktatási intézményekben végeznek.
A megajándékozottak nevében Szilágyi Lajos, a Mezővári Középiskola igazgatója mondott köszönetet a rendkívüli karácsonyi ajándékért.
Lapunk kérdésére Gémesi Ferenc elmondta, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökének az egyházi iskolák finanszírozásával és a magyar tankönyvkiadás megszüntetésével kapcsolatos leveleire, illetve Hiller István oktatási miniszter levelére egyelőre nem válaszoltak ukrán részről. Hosszú ideje húzódó kérdés az oktatási miniszterek találkozója, amit már sokszor kezdeményezett a magyar fél, de mind a mai napig nem került erre sor. Gémesi Ferenc elmondta továbbá, hogy Balázs Péter külügyminiszter kijevi tárgyalásain fel fogja vetni az említett kérdéseket.
dózsa