Janukovics győzött, de mikor lesz elnök?

Kárpátalja Timosenkóra szavazott

2010. február 12., 09:00 , 474. szám

Országosan a három héttel ezelőttinél valamivel magasabb részvételi arányt és a vártnál szorosabb küzdelmet hozott az elnökválasztás vasárnapi második fordulója. Kárpátalján, amely legutóbb azzal tűnt ki, hogy az ukrajnai megyék közül itt mentek el a legkevesebben szavazni, ezúttal még szerényebb volt a részvétel. Ugyanakkor "megfordult" az eredmény megyénkben, azaz a választópolgárok többsége ezúttal Julija Timosenkót támogatta Viktor Janukoviccsal szemben.

A Központi Választási Bizottság (CVK) adatai szerint vasárnap országosan a választópolgárok 69,15 százaléka járult az urnákhoz, szemben az első fordulóban mért 66,76 százalékos részvételi aránynyal. Ezúttal az ország középső és nyugati régiói bizonyultak különösen aktívaknak (például Ternopil megyében a szavazók 77,75 százaléka ment el szavazni, Lemberg megyében 75,32 %-a, Ivano-Frankivszk megyében 74,65 %-a, Rivne megyében 73,8 %-a).

Kárpátalja e tekintetben ugyancsak kilógott a sorból, amennyiben a második fordulóban a választóknak csupán 56,37 százaléka adta le a voksát, azaz 0,37 százalékkal kevesebben, mint legutóbb. Ezen belül is feltűnően lanyha volt a szavazókedv a magyar többségű Beregszász központú választókörzetben, ahol a szavazók 52,55 százaléka ment el szavazni, ami 0,66 százalékkal marad el az első fordulós részvételtől.

Az adatok 100 százalékos feldolgozottságánál Viktor Janukovics a szavazatok 48,95 százalékát szerezte meg, míg Julija Timosenko a 45,47 százalékát. Az ország ezúttal is kettészakadt, azaz a keleti, Dnyeperen túli és déli megyékben az ellenzék vezére győzött, míg nyugaton, valamint az ország középső és északi tartományaiban a jelenlegi kormányfőre szavaztak többen.

Kárpátalja a második fordulóban "beállt a sorba", azaz a többi nyugati megyéhez hasonlóan a szavazók többsége, 51,66 százaléka Julija Timosenkóra szavazott, míg a Régiók Pártjának elnöke csupán a voksok 41,55 százalékát kapta, azaz meglehetősen komoly átrendeződés ment végbe az elmúlt három hét alatt. (Mint emlékezetes, az első fordulóban Janukovics a voksok 29,65 százalékát, Timosenko pedig a 26,23 százalékát szerezte meg a megyében.)

Ami az egyes kárpátaljai választókörzeteket illeti, a 69. számú, Ungvár központú választókörzetben Julija Timosenko a szavazatok 58,87 százalékát megszerezve győzött (Vikor Janukovics: 33,49 %), a 70. számú, Munkács központú választókörzetben Viktor Janukovicsé lett a győzelem 48,31 százalékkal (Julija Timosenko: 43,46 %), a 71. számú, Szolyva központú választókörzetben Julija Timosenko végzett az élen 59,23 százalékkal (Viktor Janukovics: 34,98 %), s a 72. számú, Huszt központú választókörzetben is a kormányfő kapta a legtöbb szavazatot – 53,48% (Viktor Janukovics: 42,82 %). Julija Timosenkóé lett a győzelem a 73. számú, Técső központú választókörzetben is 53,48 százalékkal (Viktor Janukovics: 41,01 %), míg a 74. számú, Beregszász központú választókörzetben Viktor Janukovics győzött 51,46 százalékkal (Julija Timosenko: 41,78 %).

Ami az egyetlen magyar többségű, 74. számú, Beregszász központú választókörzet lakóink szavazókedvét illeti, vegyes volt a kép. Például a 2249 szavazásra jogosult bátyúi közül már az első fordulóban is csak 1283-an mentek el szavazni, másodszor pedig még kevesebben, 1179-en jelentek meg a szavazóhelyiségben, akik közül 313-an voksoltak Julija Timosenkóra, s 765-en Viktor Janukovicsra. Asztélyban Julija Timosenko 61 szavazatot kapott ellenfele 222 voksával szemben, s itt is kevesebben vettek részt a szavazáson, mint az első fordulóban. Beregújfaluban az 1470 szavazópolgár közül 879-en mentek el szavazni, míg legutóbb 744-en, s Julija Timosenko 109 szavazatával szemben Viktor Janukovics 728-at tudhatott a magáénak. Hasonló volt a helyzet a 74. számú körzethez tartozó nagyszőlősi járási magyarlakta településeken, s a 69. számú, Ungvár központú szavazókörzet magyar községeiben is. Salánkon például a 2232 szavazóból az első fordulóban még 1308-an mentek el szavazni, míg most csupán 1048-an. Viktor Janukovicsra 799-en voksoltak a községben, Julija Timosenkóra pedig 187-en. Császlócon az 569 szavazóból az első fordulóban 569-en járultak az urnákhoz, míg ezúttal csupán 402-en, s közülük 262-en Julija Timosenkóra, 102-en pedig Viktor Janukovicsra szavaztak. (A magyarlakta települések eredményeit lásd táblázatunkban!)

A magyarok lakta járások és városok szerinti bontásban vizsgálva az eredményeket, elmondható, hogy Ungváron a szavazatok 61,01 százalékával Julija Timosenko győzött, s az Ungvári járásban (49.16 %) és Csapon (41.05 %) is rá szavaztak többen. Munkácson Viktor Janukovics nyert 45,80 százalékkal, amint a Munkácsi járásban is (50,21 %). Beregszászban a szavazatok 50,96 százalékával bizonyult jobbnak Viktor Janukovics, míg a Beregszászi járásban a voksok 54,50 százalékát gyűjtötte be. A Nagyszőlősi járásban a szavazatok 50,51 százalékával Julija Timosenko bizonyult jobbnak.

Viktor Janukovics már vasárnap kora este, nem sokkal a szavazóhelyiségek zárását követően bejelentette győzelmét. Orosz nyelven elmondott beszédében hangsúlyozta: "Reformokat fogok végrehajtani, amelyek révén kilábalhatunk a válságból. (...) Úgy gondolom, Julija Timosenkónak készülnie kellene a lemondásra."

Julija Timosenko táborában viszont azonnal leszögezték, hogy az utolsó jegyzőkönyvig küzdeni fognak, harcolnak minden egyes szavazatért.

Kedden délelőtt, amikor a CVK még ki sem hirdette a végeredményt, a BJUT részéről már bejelentették, hogy a bíróságon támadják meg a második forduló eredményét, különös tekintettel a keleti megyék jegyzőkönyveire. Arra a kérdésre, hogy látnak-e lehetőséget egy esetleges harmadik választási forduló megrendezésére, ha beigazolódnak az általuk emlegetett választási csalások, a BJUT-nál úgy reagáltak, hogy a törvényben ugyan nem történik említés harmadik választási fordulóról, ám ugyanez volt a helyzet 2004-2005-ben, a narancsos forradalom idején, mégis rendeztek harmadik fordulót. A Régiók Pártjánál viszont úgy látják, hogy a BJUT-nak nincs alapja arra, hogy harmadik választási fordulót követeljen. szcs

Az elnökválasztás 2. fordulójának eredményei a 74-es körzet magyarlakta településein

Az elnökválasztás 2. fordulójának eredményei a 69-es, 70-es, 72-es és 73-as körzetek magyarlakta településein