KMPSZ-verseny

„Édes anyanyelvünk”

2010. április 2., 10:00 , 481. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség hagyományos rendezvényei keretében március 27-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor az "Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati versenyre.

Az utóbbi időben oly sok támadásnak kitett magyar nyelv hűséges ápolói, művelői gyűltek össze a nyelvhasználati versenyre, akiket Orosz Ildikó, a KMPSZ és a főiskola elnöke köszöntött elsőként, arra biztatva a diákokat: legyenek büszkék anyanyelvükre, hisz a legmeghatározóbb értékeink közé tartozik. Bízzunk benne, hangsúlyozta, hogy hamarosan megszűnik a magyarságra nehezedő nyomás, s végre a politikai döntéshozók is megértik, hogy meg kell maradnunk annak, aminek Isten teremtett bennünket: igaz magyarnak, igaz embernek.

A gyakorlati tudnivalókról Beregszászi Anikó, a Rákóczi-főiskola Magyar Tanszéki Csoportjának vezetője tájékoztatta a versenyzőket. A kétfordulós versenyben a 9-12.-es diákok egy kategóriában mérték össze tudásukat. Először egy nyelvtani, stilisztikai, jelentéstani, szövegalkotási feladatsort kellett írásban teljesíteniük, majd egy választható témáról, meghatározott szituációnak megfelelő 3 perces beszédművet kellett előadniuk. A diákok teljesítményét a főiskola tanárai értékelték: Beregszászi Anikó, Kész Margit és Karmacsi Zoltán. A zsűri a hat legeredményesebb versenyzőt nevezte meg, akik e verseny szabályainak megfelelően részt vehetnek az idén októberben Sátoraljaújhelyen sorra kerülő Kárpát-medencei döntőn.

A verseny győztesei a következők: 1. Pallay Mária (Beregszászi Magyar Gimnázium – BMG), 2. Erdős Georgina (Munkácsi Szent István Líceum), 3. Sütő Réka (Nagyberegi Református Líceum – NBRL), 4. Nagy Flóra Boglárka (BMG), 5. Tóth Ferenc (NBRL), 6. Bacskay Adrienn (NBRL).

rm