Öregdiákok, ha találkoznak

2010. április 2., 10:00 , 481. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák-szövetsége a felsőoktatási intézményben lezajlott Rákóczi-napok keretében március 27-én ötödik alkalommal rendezte meg az Öregdiák-találkozót, melyen mintegy kétszázan vettek részt a főiskola volt végzősei közül.

Az egybegyűlteket dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke köszöntötte, azt kívánva az öregdiákoknak, továbbra is öregbítsék a főiskola hírnevét, idézzék fel a diákélményeket, és a következő, egy év múlva sorra kerülő találkozón is diákérzelmekkel feltöltve vegyenek részt. Az elnöki köszöntőt követően Czébely Beáta, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem I. évfolyamos hallgatója kápráztatta el a teremben ülőket zongorajátékával.

Rácz Béla, az Öregdiák-szövetség elnöke megköszönte a Tiszta Formák Alapítványnak a támogatást, a főiskola vezetőségének azt, hogy otthont adtak a rendezvénynek, a hallgatói önkormányzatnak a szervezőmunkát. A tervek kapcsán Rácz Béla elmondta: a közeljövőben az Öregdiák-szövetség honlapjának elkészítését és üzembe helyezését szeretnék megvalósítani. Majd sor került a tisztújításra, melynek során az öregdiákok újraválasztották Rácz Béla elnököt, csakúgy, mint Darcsi Karolina és Szőlősi Nóra alelnököket, Molnár Andrea titkárt, valamint a négytagú ellenőrző és etikai bizottságot.

Bacsi János, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem III. évfolyamos hallgatójának zongorajátékát követően Nánási Antal, a főiskola hallgatói önkormányzatának elnöke köszöntötte az öregdiákokat, majd az újdonsült öregdiákok letették a humorosan megfogalmazott esküt, melynek szövegét Séra Magdolna mondta el, és átvették okleveleiket.

A továbbiakban a zene és a szórakozás jegyében telt az este: a Beregszászi Street Dance Táncegyüttes, Császár István könynyűzenei együttese, valamint Gyurkó Róbert énekes szórakoztatták az öregdiákokat. Az állófogadáson dr. Soós Kálmán rektor mondott pohárköszöntőt, majd werkfilmet vetítettek a főiskola életéből. Az V. Öregdiák-találkozó éjszakába nyúló táncos "Öregdiák karaoke-show"-val zárult.

Baráth József