A húsvéti kosárterítok világa

A Rákóczi-főiskola idei húsvéti rendezvénye igazi különlegességgel várta az érdeklődőket: a húsvéti kosarak letakarására használt szőttesekből és hímzett textíliákból rögtönöztek kiállítást a szervezők.

Mint azt dr. Kész Margit lapunknak elmondta, a textíliák összegyűjtésében a harmadikos és negyedikes főiskolai hallgatók voltak a segítségére. "Ők gyűjtötték össze lakóhelyükön azt a mintegy ötven terítőt, amelyek elsősorban a régi idők pászkaszenteléseinek emlékét őrzik - hangsúlyozta a tanárnő. - Örülök, hogy alig néhány nap leforgása alatt ilyen szép gyűjteményt sikerült összeállítani, mert ez arról tanúskodik, hogy szüleink, nagyszüleink még fontosnak tartják a megőrzésüket. Arra kértem a diákjaimat, s most az olvasóknak is a figyelmébe ajánlanám, hogy ha megörökölnek egy ilyen textíliát, ne úgy tekintsenek rá, mint egy foltos vacakra, amely csak a helyet foglalja a szekrényben, hanem mint olyan tárgyra, amely dédanyánk keze munkája, a család történetének tanúja."

A magyar nyelvterületen talán sehol nem őrizték meg ilyen nagy számban ezeket a textíliákat, mint nálunk - mondta el a szakember. "Itt semmit sem dobtak ki! Némelyik darabot ugyan megrágta már az idő foga, de ezeknek a textíliáknak történetük van! Láthatjuk például, hogy a kiállított terítők általában jóval nagyobbak azoknál, amelyeket manapság használunk. Ennek oka, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még a kosarak is nagyobbak voltak, hisz egész pászkákat, töltött tyúkokat, sonkákat vittek szentelni a templomba. Úgy tartották ugyanis elődeink, hogy a háromnapos ünnep alatt mindig kell szentelményt fogyasztani, az első napon pedig kizárólag szentelt ételt szabad enni" - magyarázta Kész Margit.

Az is szembeötlő, hogy nem vásári holmikról van szó, hanem hosszú idő alatt, sok munkával elkészített míves darabokról. "Első pillantásra látható, hogy melyek a régi darabok, s melyek az újabbak, amelyeken például már a nyuszi is megjelenik; ami egyébként önmagában nem baj - igazít el a témában a néprajzkutató. - Az a fontos, hogy mindig mindenről tudjuk, hogy honnan való. A hagyomány és őrzése ugyanis nem úgy működik, hogy átvesszük és egyszerűen saját szokásaink közé illesztjük, ami valahol máshol keletkezett, máshol lett divattá. Önmagában az átvétel sem tilos, de fontos, hogy mindig jelezzük, honnan származik az adott szokás, tárgy, minta vagy technika." Mint mondta, sajnos a lelkes hagyományőrzők is gyakran elkövetik azt a hibát, hogy más vidékek látványos szokáselemeit, motívumait, tárgyait sajátjukként használják, ám ez csalásnak minősül. "Mi itt, Kárpátalján nem szorulunk rá erre, hiszen még rengeteg saját hagyománnyal büszkélkedhetünk. Ezekre a hagyományokra kell és lehet is büszkének lennünk" - mutatott rá Kész Margit.

hk