Keresztút Korláthelmecen

A Megváltó kereszthalálára

2010. április 9., 10:00 , 482. szám

Hetedik alkalommal tartottak Krisztus szenvedésének történetét felidéző keresztutat és szabadtéri szentmisét Korláthelmecen. A mára hagyományossá vált szertartást idén a virágvasárnapot megelőző szombaton tartották meg. A hűvös, esős idő ellenére is mintegy 500 hívő jött el, elsősorban az Ungvári járásból, de érkeztek távolabbi vidékekről is, hogy a Megváltó kereszthaláláról elmélkedjenek.

A keresztút mentén, mely a település központjából a falu fölé magasodó domb oldalában lévő temetőig vezetett, kis fakeresztek jelezték a tizennégy stációt. A kereszteken a számok mellett kép és felirat emlékeztetett Krisztus keresztútjának egy-egy állomására. Az út során a hívek közül többen vállukra vették és vitték Krisztus jelképes, fából készült keresztjét. Minden stációnál megállt az énekelve vonuló tömeg és csendben végighallgatta, amint egy gondolatot, elmélkedést felolvasott egy arra kijelölt fiatal. Az ezután következő szentmisét Michels Antal munkács-váraljai plébános és Pohareczky Róbert, a korláthelmeci hívek papja tartotta. Közben öten gyóntattak a szabadtéri szentmise alatt; ilyenkor sokan szokták elvégezni húsvéti gyónásukat. Végezetül a távolról érkezetteket agapén látták vendégül a helybeli hívek.

dózsa