Kiskörzeti presbiteri konferencia

2010. május 21., 10:00 , 488. szám

Az Ungi Református Egyházmegye presbiteri szövetségének szervezésében a házigazda Szürtei Református Gyülekezet Nagy István, Kovács Attila és Szimkovics Tibor ungi református lelkészeket és gyülekezeteiknek presbitereit látták vendégül az elmúlt vasárnap. A kiskörzeti presbiteri konferencia előadói a bel- és külmissziós munka szerepét és fontosságát vázolták.

Bernáth Tamás kisdobronyi lelkipásztor a missziói munka lényegéről és a gyülekezeten, településen belüli belmisszióról, a presbiteri életben rejlő lehetőségekről tartott előadást. A gondolatébresztő előadás rávilágított, hogy milyen módon szolgálhatják a presbiterek az Urat, hogyan szólíthatják meg az embereket, hogyan adható tovább a megértett krisztusi üzenet, az evangélium. De emellett fontos, a Megváltó által rendelt feladat Isten igéjének közvetítése a szűkebb közösségen kívül élő embertársaink felé.

A presbiteri konferencia második előadója a budapesti Kerekes Péter gépészmérnök volt, aki egy évig a Szürtei Református Cigánygyülekezetben, majd ugyancsak egy évig Pakisztánban foglalkozott külmissziós tevékenységgel. Érdekfeszítő, képekkel és filmfelvételekkel illusztrált előadásában pakisztáni munkájáról és a távoli ázsiai országban szerzett tapasztalatairól számolt be a hallgatóságnak.

Kerekes Péterrel részletes interjú is készült, amit következő számunkban közlünk.

dózsa