Tájképek a Pikuj tövéből

Hollósy-művésztábor Szarvasházán

2010. május 21., 10:00 , 488. szám
Kolozsvári László, a RIT tagja alkotás közben

Május 11-től festői környezetben kezdetét vette az ezúttal tíz naposra tervezett hagyományos Hollósy-alkotótábor a volóci járási Szarvasházán (Zsdenyijevo).

A Révész Imre Társaság és a KMKSZ által szervezett idei Hollósy-művésztábor megszervezését a Szülőföld Alap anyagi támogatása tette lehetővé. Az idei tábor munkájában tizenegy alkotó vett részt: Veres Ágota, Kolozsvári László, Magyar László, Tóth Róbert, Réthy János, Szerhij Biba, Vjacseszlav Popovics és Kopriva Attila festőművészek, valamint a mezőkaszonyi Baraté Ágnes, a nagydobronyi Bálint Lívia és a munkácsi Kalitics Erika, akik képzőművészeti tanulmányokat folytatnak.

Többek között Veres Ágota festőművészt arra kértük, ossza meg olvasóinkkal gondolatait a RIT művésztáborairól: "Nagyon hasznosak, a közös élmény, az alkotói légkör miatt. Fontos, hogy itt koncentráltabb munka folyik, és ihletet adó hatással van a kollégákra a csodálatos táj is. A Kárpátok különösen szép hely. Én igyekszem mindig kihasználni a RIT által kínált lehetőségeket, mindig részt veszek a művésztáborok munkájában, mert az egészen más, amikor az ember otthon próbálja összeszedni a gondolatait, és egészen más, amikor egy csapatban van és valóban egymást inspirálják a művészek. Úgymond a dagállyal úszunk."

Idén három fiatal hölgy is csatlakozott a Révész-társaság befutott művészeihez, közöttük a kaszonyi Baraté Ágnes, az Ungvári Képzőművészeti Főiskola hallgatója, aki gyerekkorától fest. Kérdésünkre elmondta: "Most először veszek részt a RIT művésztáborában, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan dolgoznak mások, remélem, sokat tudok tanulni."

Négy festőművészt munka közben találtunk az alkotótábornak helyt adó turistateleptől 15 kilométerre lévő, festői szépségű Hidegrét (Paskivci) községben. Kolozsvári Lászlót egy csobogó patak mellett festés közben szólaltattuk meg: "Gyönyörű itt minden, ha körülnézünk, láthatja, hogy tíz csodálatos tájképet is lehetne erről az egy helyről festeni. Az időjárás egyelőre kegyes hozzánk, csodálatos friss színeket látni mindenütt, a hegyeken ez a sokféle zöld, az égbolt szinte ultramarin, és különösen szépek a felhők, valamint ez a sok virágzó gyümölcsfa a völgyekben, szemet gyönyörködtetőek a megvilágítások."

Réthy János festőművész egy domboldalon állította fel festőállványát: "Ez a hegyvidék szerintem tavasszal és ősszel a legszebb. Nyáron inkább a patakok adják a leghálásabb témát. Szokásomhoz híven már összebarátkoztam a helybeliekkel, akik mesélnek az életükről. A kíváncsiskodó gyerekeket is megkínáltam csokoládéval."

A nagyszőlősi Vjacseszlav Popovics elmondta: "Jól érzem itt magam, mert csodálatos a környezet, mindennel ellátnak bennünket, semmire nem kell gondot fordítanunk, kizárólag az alkotással foglalkozhatunk."

Tóth Róbert festőművészt szintén munka közben kérdezgettük: "A tavalyi tavaszi és őszi művésztáborok idején végig esett az eső, emiatt örülünk most ennyire a szép időnek, reméljük, kitart a tábor végéig (sajnos nem tartott ki - a szerk.). Nagyon jó itt a kollégákkal együtt dolgozni, sokat tanulunk egymástól, beszélgetünk, barátkozunk. Itt van előttünk a színekben és formákban gazdag gyönyörű táj, ami komoly kihívás egy festő számára. Igyekszünk mindennap más helyen mást festeni. Tegnap a patak partján egy kis vízesést próbáltunk megörökíteni, ma ide jöttünk Hidegrét falucskát ecsetvégre kapni a csodálatos virágzó gyümölcsfákkal. Beregsziklásra (Scserbovec) is készülünk majd, ott szintén van egy varázslatos hely, ahonnan három hágó is látszik."

A lenyűgöző táj ihlette alkotásokat Ungváron az Ungvár Galériában, május 21-én nyíló tárlaton tekintheti meg a képzőművészetet kedvelő közönség.

Badó Zsolt