Rendőrségi kiállítás a főiskolán

2010. május 28., 10:00 , 489. szám

2010. május 21-én nem szokványos tárlatra gyűltek egybe az érdeklődők a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, hogy részt vegyenek a magyar bűnüldözés történetét a pandúrkorszaktól a pártállam koráig bemutató Magyar Rendőrmúzeum vándorkiállításának ünnepélyes megnyitóján.

- Mi pedagógiai főiskola vagyunk, és az is a feladataink közé tartozik, hogy törvénytisztelő állampolgárokká neveljük a fiatalokat. Ezért is biztosítottunk helyet ennek a kiállításnak,melynek révén hallgatóink és más érdeklődők megismerkedhetnek a rendőrség történetének eme szegmensével, mely nem mindig kerül el hozzánk - fejtette ki dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke.

- A Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre Kulturális Egyesület mottója - A múltra épül rá a jelen és a jövő - különösen igazként visszhangzik e történelmi épület falai között (mely a múltban helyet adott a törvényszéknek - a szerző), ahol ma a jövő tanárait oktató, nevelő főiskola működik - szólt a hallgatósághoz Bacskai József, a Beregszászi Magyar Konzulátus főkonzulja. - Ajánlom figyelmükbe ezt a fontos, érdekes és tanulságos kiállítást, mely bemutatja a magyar bűnüldözés sok évszázados történetét, kitekintéssel a világ társ-rendvédelmi szerveinek egyenruháira, jelvényeire, illetve jelképeire, köztük az ukrán államéira is.

Dr. Gulyás István, a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre Kulturális Egyesület alelnöke, a múzeum volt igazgatója és örökös tiszteletbeli igazgatója felszólalásában - többek között - röviden felvázolta a magyar rendvédelem történetét, a csendőrkorszak nyitányától a szocialista pártállam időszakáig. Mint kifejtette, a XIX. század második felében vidéken már úgy elfajult a betyárvilág, s olyan összefonódás jött létre a betyárok és a pandúrok között, hogy a nullával vált egyenlővé a bűnfelderítési arány, valamint a közbiztonság. Ekkor határozták el, hogy francia mintára megszervezik a Magyar Királyi Csendőrséget, mely olyan jól működött, hogy a Nemzetközi Bűnüldözési Nyilvántartás 1935-ben a testületet - a Kanadai Csendőrséggel együtt - a világ leghatékonyabb bűnüldöző szervének nevezte. 1944-ben azután, amint a front elérte Magyarországot, a németek az utóvédharcokban vetették be a csendőröket, melyek során a szervezet tagjainak 80 százaléka elesett, majd 1945-ben kollektíve bűnössé nyilvánították az életben maradottakat, s a Magyar Alkotmánybíróság csak a rendszerváltást követően, 1991-ben rehabilitálta a Magyar Királyi Csendőrséget, mely olyan rendet biztosított, hogy a II. világháborúig vidéken sem az ajtót, sem a kaput nem kellett éjszakára kulcsra zárni. Ugyancsak hatékonyan működött az 1873-ban megalapított Magyar Királyi Rendőrség, mely a Nemzetközi Bűnüldözési Nyilvántartás szerint egy szinten állt a német rendőrséggel, sőt valamivel még jobb bűnfelderítési arányt is ért el. 1945-ben azután felszámolták a szervezetet, s helyette létrehozták az úgynevezett népi demokratikus rendőrséget, melyet szovjet mintára átpolitizáltak, s amely 1990-ig működött.

Felszólalt még dr. Francsics Ottó, a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre Kulturális Egyesület elnöke, a Tarnamérai Magyar Rendőrmúzeum megalapítója, a Nemzetközi Rendőrszövetség (IPA) magyar tagozatának Heves megyei elnöke, illetve Vaszil Popovics milíciaezredes, a Nemzetközi Rendőrszövetség kárpátaljai megyei tagozatának elnökhelyettese.

Ezt követően a résztvevők megtekinthették az 1620-tól 1881-ig tartó pandúrkorszak, az 1881-től 1945-ig tartó csendőrkorszak, az 1873 és 1945 között fennálló Magyar Királyi Rendőrség, valamint az úgynevezett népi demokratikus rendőrség történetét bemutató tárlókat, Rózsa Sándor körözvényét, a különböző történelmi korszakok hideg- és tűzfegyvereit, a betyárfokosoktól és a XIX. századi elöltöltős pisztolytól - csendőrségi és rendőrségi kardokon, revolveren és puskákon át - a szocialista korszak tányérgéppisztolyáig és Zbrojovka ismétlőpisztolyáig, valamint az egymást váltó korok rendvédelmi testületeinek sapkáit, sisakjait és egyenruháit. A magyar uniformisok mellett pedig a kiállításon szerepel egy csehszlovák és egy ukrán rendőregyenruha, továbbá magyar, német, osztrák, svájci, holland, szlovák és angol egyensapka, illetve kepi.

L. M.