Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó

2010. június 4., 10:00 , 490. szám
Palkó Tibor és csapata

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség május 30-án immár sokadik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozót...

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) május 30-án immár sokadik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozót, mely kitűnő lehetőség mind a zenészeknek, mind a rajongóknak a találkozásra, vélemény- és tapasztalatcserére, na és természetesen a változatos muzsika nyújtotta kikapcsolódásra. A rendezvényre ez alkalommal is Beregszászban a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban (Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) került sor.

A megjelenteket Riskó György, a KMKSZ kulturális titkára, a találkozó fő szervezője köszöntötte – kiemelve, hogy milyen fontos ez a fórum a megye magyar zenészei számára –, majd Imre József, a Beregszászi Városi Művelődési Főosztály vezetője méltatta a rendezvényt.

Elsőként Boruzs Béla, a munkácsi "Életet az éveknek" Nyugdíjasklub vezetője lépett a színpadra, aki – a nyugdíjasok együttesével vagy anélkül – állandó résztvevője a zenésztalálkozónak. Ezúttal szólóban lépett a publikum elé, s miután átadta a jelenlévőknek a munkácsi magyarság és az ottani zenei élet képviselőinek üdvözletét, gitárral a kezében négy nagy sikerű dalt adott elő, többek között a Honfoglalás című film betétdalát.

Ezután a tiszapéterfalvai fellépők következtek: a művelődési ház zenészei (művészeti vezető Csele Géza) és a Nagy József vezette Stílus Együttes. Csele Géza röviden beszámolt tevékenységükről, szólva arról, hogy munkatársaival az említett művelődési házban nemcsak Péterfalva, hanem a környező települések gyermekei számára is tartanak könnyűzenei képzést. A péterfalviak ezután három formációban léptek színpadra. Elsőként a Csele Réka (klarinét), Molnár Károly, Nagy József és Szverenkó István (mindhárman szaxofonosok) alkotta csapat indított A kis virág című dallal. Őket a Kapuszti Yvett, Máté Mihály "Öcsi", Pál Zsolt, Nagy József alkotta Stílus Együttes követte nosztalgiaszámaival. Majd végezetül egy, az előző két formáció tagjaiból összevont együttes lépett a közönség elé.

Egy új, a közelmúltban alakult beregszászi együttesé, a Saw and Fire-é (Fűrész és Tűz) volt ezt követően a színpad. A zenekar képviseletében Lőrinc István (basszusgitár, vokál) elmondta: ez év februárjának közepén alakult meg az együttes. Tagjai még: Tar Sándor (szólógitár, ének) és Meszácsek Gergely (dob). A jövőt illetően a fiatalember elmondta: nagy álmuk, hogy idővel a magyarországi közönséghez is eljussanak. Mostani fellépésük alkalmával Pokolgép- és Ossian-számokat adtak elő, mint azt a rajongók tomboló éljenzése jelezte: nagy sikerrel.

A "fémes" heavy metalt követően a zenésztalálkozókon felnőtt Háger Sándor lépett a közönség elé Poncz Edina és Tkacs Viktória énekesekkel. A fiatalember megköszönte a lehetőséget, hogy ismét (immár nyolcadik alkalommal) részt vehet a találkozón.

A 60-80-as évek nosztalgiadalait előadó Sütő–Demeter-duó (tagjai: Sütő Anett (Barkaszó) és Demeter István (Rafajnaújfalu) következtek, a derceni Korolovics Gusztávval kiegészülve. Első alkalommal léptek fel a KMKSZ zenésztalálkozóján. Repertoárjukban Neoton- és Delhusa Gjon-dalok szerepeltek.

Az érzelmes számokat követően Palkó Tibor és csapata – Juhász József (billentyű), Lizák Katalin (ének) és Palkó Ibolya (ének) lépett színre, majd a zenésztalálkozó kulminációs pontjaként a The Judas Priest Tribute Band következett, mely együttes közkedveltségét a teljesen megtelt nézőtér és az "állóhelyek" zsúfoltsága bizonyította. Az együttes kapcsán Szmozsánszky István, a társaság dobosa elmondta: "Zenekarunkat az 1968-ban Birminghamben (Nagy-Britannia) K. Downing gitáros és Ian Hill basszusgitáros alapította brit heavy metal zenekar, a Judas Priest mintájára alapítottuk, mely kedvenc együttesem mind nekem, mind zenésztársaimnak. Egy éve alakultunk Beregszászban, tagjaink: Dzsanda Mihály (zenekarvezető, szólógitáros), Illés András (gitár), Poncz Tibor (basszusgitár), Balázs István (énekes). Öltözködésünkben is őket igyekszünk követni, s megpróbáljuk átadni a zenéjüket a fiataloknak. Egyik most előadott szám címe United, mely 1974-ben íródott, s mint a magyar fordítása is sejteti, az egységről szól, összetartásra, szeretetre szólítva fel az embereket."

Az együttes koncertje tényleg jólsikerült, szó szerint tombolt a közönség, ami mutatja: van igény a zenésztalálkozóra. A rendezvény végén Riskó György mondott köszönetet az együtteseknek, a találkozó megszervezését lehetővé tevő személyeknek, a megjelenteknek, valamint az eseményt támogató Szülőföld Alapnak.

fzs