Viharok a nyelvtörvény körül

2010. június 11., 10:00 , 491. szám

Ukrajnában nagy vita bontakozhat ki a készülő nyelvtörvény kapcsán, miután Viktor Janukovics elnök kilátásba helyezte, hogy az új jogszabály elfogadásával rangjának megfelelő státust kap az orosz nyelv, s regionális rangra emelkedhet tucatnyi nemzetiségi nyelv, közte a magyar is. A kormányzó Régiók Pártjának (PR) berkeiben készül a nyelvekről szóló törvény, amely jelentős mértékben bővíti az országban az orosz nyelv hatáskörét, s ennek megfelelően sérti az ukrán érdekeit - írta az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.

Az orgánum szerint óvatosságra int, hogy a nyelvi alaptörvény tervezetében 16 regionális nyelvről van szó, miközben a jiddis vagy a karaim nyelv például csak akkor kaphatna regionális státust, ha mesterségesen alakítanák ki az ezeken a nyelveken beszélők régióját. Ennél is tovább ment Vagyim Kolesznyicsenko, a PR parlamenti képviselője, aki a regionális és kisebbségi nyelvekről szóló törvénytervezetében 19 regionális - köztük igen kevesek által használt - nyelvet jelölt meg.

A hírportál szerint nem tétlenkedtek a nyelvreform ukrán nacionalista ellenzői sem, akik az ukrán nyelv funkciójának szűkítését tiltó törvényjavaslatot terjesztettek be a kijevi parlamentnek. Egy vezető ellenzéki politikus pedig olyan törvénytervezettel rukkolt elő, amely moratóriumot rendelne el a nyelvvel kapcsolatos törvénykezésre, mert szerinte a nyelvtörvény elkapkodott módosítása felerősítené az Ukrajnán belüli széthúzást.

A hírportál a regionális státusra igényt tartó kisebbségi nyelvek között említi a fehéroroszt, miután Ukrajnában ez a nemzetiség a lakosság 0,6 százalékát, 275 ezer főt tesz ki, de közülük csak 54,6 ezren vallják anyanyelvüknek a belaruszt. A bolgárok száma 204 ezer, ám bolgárul kevesebb mint a felük beszél. Az örmény diaszpóra lélekszáma 100 ezer fő, a szétszórtság miatt azonban nem fog igényt tartani hivatalos anyanyelv-használati jogra. Az ukrajnai lakosság fél százalékát kitevő krími tatárok lélekszáma 248 ezer, zömük egy tömbben él. A lényegében ugyanazt a nyelvet beszélő ukrajnai moldávok és románok lélekszáma több mint 400 ezer. A 144 ezres ukrajnai lengyel közösségen belül a lengyelt mindössze 18 ezren vallják anyanyelvüknek.

Nem így a 156 ezres ukrajnai magyarság, amelynek a Kárpátalján élő 151 ezret kitevő közösségéből 149 ezren vallják anyanyelvüknek a magyart. A 46 milliós Ukrajna népességének több mint 17 százalékát kitevő 8,3 milliós oroszságon belül majdnem mindannyian orosz anyanyelvűnek vallják magukat, s ezen felül további 6,8 millió, főként ukrán nemzetiségű lakos is az oroszt beszéli anyanyelvként. (Kárpátalja/MTI/ua-reporter.com)