A lakás privatizációjában minden ott lakó részt vesz

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

"Lakásunkban négy személy van bejelentve, de csupán hármunk nevére szeretnénk privatizálni az otthonunkat valamennyi lakó beleegyezésével. A ZSEK-ben (lakásgazdálkodási vállalat - a szerk.) azonban nem fogadják el a kérvényünket. Azt mondják, ahhoz, hogy elkezdhessük a privatizációs eljárást, ki kell jelentkeznie a lakásból annak, aki nem akar részt venni abban, s csak ezután hat hónappal nyerik el a többiek a jogot a privatizációra. Igaza van-e a ZSEK-nek ebben az esetben?"

- Jelenleg a lakásprivatizáció kérdését a Rendelet a lakásoknak (házaknak) a polgárok tulajdonába való átadásának rendjéről című dokumentum szabályozza. Ennek a rendeletnek az ötödik pontja kimondja, hogy a lakóhely magántulajdonba (egyszemélyi bérlő esetében) és közös (vagy résztulajdonba) adása a család valamennyi felnőtt, azaz 18. életévét betöltött tagjának írásos beleegyezése alapján történik, a lakás (ház) meghatalmazott tulajdonosának kötelező kijelölésével. A bérlő családjának tagjai közé ilyenkor csak azokat a polgárokat sorolják, akik állandó jelleggel a lakásban (házban) laknak a bérlővel együtt, vagy akiknek fenntartják a lakhatási jogát. A ZSEK hivatalnokainak nincs joguk önkényesen változtatni a privatizáció szabályain, ezért nem áll módjukban elfogadni esetünkben a három lakó által aláírt privatizációs kérvényt, amennyiben a lakásban négy személy van bejelentve. Így valóban az a helyzet, hogy csak a negyedik személy kijelentkezése után áll jogában a többieknek megkezdeni lakóhelyük privatizációját.

pszv