Ki a kisasszony?

Történelem és illemtan

2010. július 30., 10:00 , 498. szám

Napjainkban számos eset akad, amikor egy férfi a gyengébb nem egy addig ismeretlen tagjával találkozva kisasszonynak szólítja azt. De vajon helyes-e, ha így tesz? Ki is számít kisasszonynak? A történelmet felhasználva cikkünkben erre kerestük a választ.

Eme udvariassági forma eredete a XVI. századba nyúlik vissza, ekkor használták először, akárcsak a nem kevésbé elterjedt úrfi megszólítást. Kisasszonynak akkoriban az úri családok gyermekeit szólították. Időtálló fogalomról van szó: míg ugyanis az úrfi kifejezésnek szinte teljesen eltűnt a használata, addig a kisasszony szó a Föld szinte minden országának nyelvjárásában említésre kerül.

De ki számított, kit neveztek kisasszonynak valójában? A hivatalos magyarázat a Pallas Nagylexikonban így szól: "Kisasszony: legszorosabb értelemben úri családból származott hajadon leány, újabban a hajadonok általában dívó társas címe. Hajdan igen megtisztelő cím lévén, a régi magyarok a szűz Máriát ruházták fel azzal és különösen Mária születése napján, mely augusztus havára esik, kisasszonynapjának, magát az augusztus hónapot pedig kisasszonyhavának nevezték el."

A témát először a történelem és a néprajz felől igyekeztünk megközelíteni. Így elsőként megkérdeztünk a nagyszőlősi járási Salánkon élő Kész Barnabás történészt, pedagógust, a településen működő íjászkör vezetőjét, valamint feleségét, Kész Margit néprajzkutatót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) előadóját ezen udvariassági forma eredetéről, valamint az ezzel kapcsolatos érdekességekről. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy véleményük szerint korunk etikettjében mennyire számít elterjedtnek mindez. "Ezen megszólítás a polgári érában a Horthy-korszak végéig volt a mindennapokban használatos udvariassági forma - mondja Kész Barnabás. - Az úri osztály azon hölgytagjait illette ezen megszólítás, akik még nem mentek férjhez, egyben ezzel az úri, idegen származást, valamint a hajadoni állapotot is elismerték. Természetes, hogy zömmel a fiatalabb hölgyeket illették ezzel a megszólítással, s mivel általában a nemesség és az újgazdag réteg tagjait majd mindenki ismerte környezetükben, azt is majdnem mindig tudták, ki nem ment még férjhez, így nem tudtak a megszólítással megsérteni senkit sem. A szovjet csapatok bevonulásával, valamint a szovjet rendszer "meghonosításával" megváltoztak a politikai viszonyok Kárpátalján, ez pedig a mindennapi életet - ezen belül az etikettet - is megváltoztatta. Ajánlatos volt nem urazni, kisasszonyozni a másikat, mivel mind a másik ember irányába tiszteletet adó személy, mind pedig a megtisztelt könnyen a Gulagon találhatta magát. Azonban, ha valaki beleszületett egy rendszerbe, az nem egykönnyen felejt, különösen, ha annak előnyeit élvezhette, s megszokásból továbbra is megköveteli a magáét. A minap pl. Csepéből származó ismerőseimmel beszélgettem, és többek között ezt a témát is érintettük. Ők elmondták, hogy náluk is volt ezen "kikövetelt" esetre példa, mégpedig a szovjet korszak alatt, az 1960-70-es években. Csepe egyik nemesi famíliájának, a Fogarasi családnak tagjairól van szó. A családnak kúriája volt a településen, melyet viszont a szovjet csapatok bejövetelekor elvettek tőlük, s helyette egy kisebb épületet kaptak. Itt, ebben élt a család két hölgytagja, akik soha nem mentek férjhez, vénlányként élték le életüket. Az 1960-70-es években, 80-90 éves korukban is annyira még a régi világ és annak szokásai szerint éltek, hogy a bejárónőjükkel - aki eltartotta őket -, valamint a szomszéd kislányokkal kezet csókoltattak maguknak, s megszólításkor a kisasszony, valamint a nagysága megszólítást várták el. Ezen elvárásaikról elnevezvén őket, napjainkban is úgy ismeretesek a településen, mint a Fogarasi kisasszonyok." A fogalom jelenkori használata kapcsán Kész Barnabás elmondta: "Azt kell mondjam, hogy a fogalom jelenleg már nem nagyon van használatban. Fogalmazhatunk úgy is, hogy lejárt az ideje, a divatja."

Kész Margit a néprajz, valamint a paraszti folklór kapcsán a következőket osztotta meg velünk: "A kisasszony szónak úri körökben való használata ismert, azonban ez a kifejezés a paraszti folklórban is helyet kapott. Ott többek között csípkelődő, gúnyolódó, dorgáló megjegyzésekben használták. Ha valaki a parasztlányok közül szerette a túlzott piperézést, a sok lustálkodást vagy csak egyszerűen a dologtalanságot, akkor azon személyek kapcsán a többiek gyakran alkalmazták a megjegyzést: "Jaj, olyan vagy, mint egy kisasszony!" Vagy: "Úgy kenceficézed magad, mint egy kisasszony!" Azonban a XX. század elején is találkozhatunk a parasztok között olyan ritka kivétellel, amikor ezt a megszólítást alkalmazták. Két parasztcsalád közötti levelezéskor ugyanis a levelek soraiban sokszor illették a fiatal lányokat a kisasszony jelzővel. Az én paraszti származású Erzsébet nagymamámnak írt levelek borítójára például a szatmárnémeti rokonok ezt címezték: "Száraz Erzsébet kisasszony részére." Az is igaz viszont, hogy általános tekintetben mindezen levelekben alkalmazott "kisasszonyozások" nagyon ritka kivételeknek számítottak.

A szovjet érában aztán újra mint gúnyolódó fogalmat használták ezt azon hölgyekre, akik nem dolgoztak vagy nem feleltek meg a mások által támasztott követelményeknek. De mint az már elhangzott, néhány személy a rendszertől függetlenül mégis megkövetelte, hogy így szólítsák. Ami a fogalom jelenlegi helyzetét illeti, azt kell mondani, hogy megfigyeléseim szerint nem nagyon használják. A beregszászi főiskola diákjai és előadói között ez nem "divat". Néha azonban tapasztalom ezt a megszólítást használó udvariassági formát néhány magyarországi értelmiségi ismerősöm körében, ők szigorúan oda is figyelnek erre, amikor valakivel kommunikálnak, s ez azt bizonyítja, hogy zömmel az értelmiség, a polgárság körében kezd újra gyökeret verni."

A Felső-Tisza-vidéken id. Sari Józsefet, a KMKSZ megyei szervezetének választmányi tagját, viski lakost kérdeztük meg, aki ifjúkorára visszaemlékezve elmondta: "Visk nagyközségben nem volt divat a köznép körében egy hölgyet úgy szólítani, hogy kisasszony! Ez kizárólag a felsőbb osztályok kiváltsága volt mindig. Azon fiatalabb úri hölgyeket hívták így, akik még nem mentek férjhez...Mikor az oroszok bejöttek Viskre, akkor utána már nem "kisasszonyoztunk". Maga a szó említése is kiment a divatból több másik olyannal együtt, mely az előző rendszer társadalmára emlékeztethetett volna. Néhány olyan szó, mint pl. az urambátyám, megmaradt, ez azt jelképezte, hogy az említett személlyel egy családba tartozunk vagy vele közös "hullámhosszon" vagyunk. De jellemző, hogy ezt is csak bizalmas körben, baráti vagy rokoni környezetben említettük. Jelenleg úgy veszem észre, hogy ezzel a megszólítással nem tisztelnek már meg senkit."

Az elhangzottakhoz csatolandó megemlíthető még, hogy a 30-40-es években a magyar nyelvterületeken a tanítónőket, míg férjhez nem ment, a kisasszony megszólítással illették.

A múltról már sok szó esett, most hasznos tanácsként következzen néhány mondat a jelenkorról. Az európai országok többségében érvényben lévő illemtani szabályok szerint a kisasszony megszólítás csak személyes találkozáskor történhet, elsősorban ismeretlen fiatal nő megszólításaként. Csak azért, mert valaki a lánykori nevét használja, még nem szólíthatjuk őt kisasszonynak. Ha nem tudjuk az illető rangját, akkor a megszólítás családnév+úr/asszony. Némely esetben - és országban - elfogadott, hogy minden felnőtt nőt az asszonyom jelszóval szólítanak meg. Kisasszonyként egyedül akkor szólíthatják, ha azt a hölgy személyesen kéri.

A mindennapi életben számunkra teljesen ismeretlen személyek - tehát csak akkor, ha nem tudjuk a nevét - megszólítása lehet kisasszony, de kerüljük a már elavult nagysád, hölgyem, kegyed stb. formákat. Vendéglőben a viselkedéshez tartozik, hogy a nő felszolgálónak a kisasszony megszólítás jár.

Ugyanakkor külföldön a kisasszony megszólítás nem is mindenhol megfelelő, például Ausztriában udvariatlanság, hiszen azt feltételezi, hogy nem sikerült férjhez mennie. A német nyelvterületen pedig a kisasszony megszólítás kikopott a köznapi szóhasználatból, mivel érzékenyen érintette az éltesebb hajadonokat, ezért ma már az egészen kicsi lányokat is Fraunak, tehát asszonynak titulálják.

Fischer Zsolt