Szabad-e várandósan nyílt vizekben fürdőzni?

2010. augusztus 6., 10:00 , 499. szám

Nagyon szeretek úszni, szabadvízben fürdőzni, de érdekelne: most, hogy immár két hónapja gyermeket várok, továbbra is fürödhetek-e szabadvízben? - fordult szerkesztőségünkhöz egy hölgyolvasónk.

Egy korábbi lapszámunkban arról írtunk, hogy bizonyos szabályok betartása mellett a terhes kismamák is nyugodtan úszhatnak, tilos viszont fürdeniük ott, ahol sokan vannak, ugyanis nagyobb a fertőzésveszély, illetve termálvízben, mivel a magas hőmérséklet fokozhatja a keringési zavarok kialakulásának a kockázatát, az első trimeszterben pedig - alhasi vérbőséget okozva - növelheti a vetélés veszélyét, tágítja az ereket, így visszeres problémákat is előidézhet. A víz hőmérséklete sohasem haladhatja meg a 27-28 Celsius-fokot. Túl hideg vízben is tilos úszniuk, mert méhgörcs léphet fel. Kerülni kell a kétes tisztaságú vizeket, például a bányatavakat, valamint a túlzottan klórozott úszómedencéket. Ellenben nyugodtan fürödhetnek a tengerben, csak jól körül kell nézniük a parton, tartaniuk kell ugyanis a homokban megbújó fertőzésektől, kórokozóktól.

De miként nyilatkozik a témáról egy szakorvos, dr. Papp György, a Beregszászi Járási Kórház nőgyógyásza?

- Terhesség alatt nem ajánlatos a fürdőzés, főleg nem a nyílt vizekben - fejti ki a szakember. - Vidékünk folyóiban mindenütt rossz a víz minősége, a kismamák legyengült immunrendszere következtében pedig számukra veszélyes bemerészkedni a folyók, tavak viszonylag hűvös vizébe, mert felhűlhetnek, s gyulladást kaphatnak a női nemi szervek, a húgyutak, valamint a vesék. Nagy az esélye annak, hogy megbetegednek, s kiváltképp nem szabad nyílt vizekben fürdőzniük a terhesség 30. hete után, amikor a méhszáj már nem teljesen zárt, mert megnő a fertőzésveszély. Nyugodtan zuhanyozhatnak, mosakodhatnak viszont a fürdőszobában, csak ügyeljenek arra, hogy se hideg, se túl meleg ne legyen a víz hőmérséklete. A szülést követő hatodik hét után pedig ismét mehetnek fürdőzni a nyílt vizekbe.

Lajos Mihály