Zápszony: a hagyomány kötelez

2010. augusztus 6., 10:00 , 499. szám

A beregszászi járási Zápszony településen közel két évtizedre nyúlik vissza a falunapok megrendezésének hagyománya. Idén tizenkilencedik alkalommal került sor augusztus első napján az ünnepség megtartására a polgármesteri hivatal és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének szervezésében.

A szép számban egybegyűlt falubelieket és a szomszédos falvakból érkező vendégeket Bacskai László polgármester köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy a falunap megrendezése erősíti az 1700 lelket számláló helyi közösség összetartását. Vázolta a falu által az elmúlt évek során elért eredményeket – folyamatosan halad az utcák burkolatának javítása, a faluba is elért a földgáz, bővült az óvoda –, majd köszönetet mondott Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettesének, a KMKSZ alelnökének, aki Zápszonyban született és szívén viseli szülőfalujának sorsát.

Brenzovics László a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ nevében köszöntötte a falubelijeit. Örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy szűkebb pátriájában tovább él ez a nemes és szép tradíció, hogy a faluban olyan közösség van, mely őrzi a hagyományokat, a magyar kultúrát és anyanyelvünket, s átadja azokat a következő nemzedékeknek. Reményei szerint a következő nemzedékek is tovább fogják gyarapítani a falu által elért eredményeket, öregbíteni fogják Zápszony hírnevét. Hangsúlyozta, hogy az országban kialakult helyzet ellenére Zápszony előre tudott lépni az elmúlt években, külön kiemelte a földgáz bevezetésének fontosságát a faluba. Az eredményekhez és a további fejlődéshez azonban a lakosságnak továbbra is közösségként kell megtennie mindent az előrelépés érdekében.

Az egybegyűlteket ugyancsak köszöntötte Vladiszlav Hoblik, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, valamint Cseresznye Albert református lelkész. Az ünnepségen részt vett Halász László, a járási művelődési osztály vezetője, Gerzánics Ilona, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke. Később csatlakozott az ünneplő közösséghez Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke.

Az ünnepség a helyi óvodások, a makkosjánosi, a rafajnaújfalui és a zápszonyi műkedvelők zenés-táncos fellépésével folytatódott, a műsort a makkosjánosi Találka duó fellépése zárta. A falunap krónikájához tartozik, hogy délelőtt öt gyerekcsapat részvételével labdarúgó utcabajnokságra került sor, melyet az Újsor csapata nyert meg. A tombolasorsolást követően a nyertes Szabó Imre két malaccal és az etetésükhöz szükséges terménnyel térhetett haza. Végül következett a mulatság, mely a hajnali órákig tartott.

A falunap megrendezését a KMKSZ sikeres pályázata révén a Szülőföld Alap támogatta. Támogatták a rendezvényt a helyi vállalkozók és farmergazdák is.

bj