Kis Albert - a kalandos sorsú ezereskapitány

Akit Rákóczi végeztetett ki

A kuruc mozgalom kezdeteivel, szervezésével kapcsolatban a legtöbb embernek általában Esze Tamás jut az eszébe. Pedig a mozgalom legelején, még Rákóczi hazaérkezése előtt nagy segítségére volt a szervezésben vidékünk szülöttje, Kis Albert, szökött jobbágy, bandita, hazafi.

Kis valószínűleg 1664-ben született Barkaszón. Fiatalon állt be Thököly seregébe, minden bizonnyal tehetséges katona lehetett, mivel a hadnagyságig vitte. Thökölyt bukása után elkísérte Törökországba is, de a bujdosók kenyere bizonyára nem ízlett neki túlzottan. Olyannyira nem, hogy 1692-ben hazatért és beállt Károlyi Sándor seregébe, aki akkoriban császári oldalon állt (később átállt Rákóczihoz). Kis feladata 1693-tól saját egykori, az erdőkben bujkáló kuructársai felkutatása és elfogása volt. Ez a feladat nyilván nem nagyon volt az ínyére, 1694-ben fel is hagyott a kétfejű sas támogatásával. Hogy maga lépett-e ki a seregből, vagy felettesei bocsátották el, mert nem végezte jól a munkáját, nem tudni. Tény viszont, hogy még ebben az évben beállt a kuruc mozgalom szervezői közé. Bujkált, menekült a császári katonák elől, és igyekezett minél több embert megnyerni a kurucok ügyének Északkelet-Magyarország-szerte. Mivel azonban a szervezés pénzt igényelt, és a bujdosás mint "szakma" csak mérsékelt kereseti lehetőségekkel kecsegtetett, Kis (egyébként Esze Tamáshoz hasonlóan) só- és marhacsempészettel is elkezdett foglalkozni. 1697-ig nem is fogták el, a szerencséje azonban eddig tartott ki. Sok emberrel összeakaszthatta a fokost csempésztevékenysége során (az általa terelt marhákat sem mindig egyenes úton szerezhette), egyikük aztán elárulta őt. La Porta generális elfogatta, és kiadta Károlyinak egykori katonáját, aki börtönbe záratta őt. Az első kuruc felkelésben, a hegyaljai, Tokaji Ferenc vezette mozgalomban így pont az egyik szervező nem vehetett részt, ugyanis a felkelés egész ideje alatt börtönben ült. Utólag talán nem is bánta annyira a dolgot, ugyanis a viharos gyorsasággal levert mozgalom legtöbb vezetőjét kivégezték.

Kisnek végül sikerült megszöknie. Első útja hazavezetett, otthon megölte azt, aki elárulta. Menekülés közben megint elfogták, de újra sikerült elszöknie. Második szökése után került közelebbi kapcsolatba Esze Tamással, és a közös szakmai múlt és a közös cél hamar bajtársakká tette őket. Együtt szervezték a kurucmozgalmat, és 1703-ban, a balul sikerült dolhai összecsapás után is ők szedték össze a szétkergetett felkelőket. Vereckénél együtt fogadták Rákóczit. Eredményes szervezőmunkájukért és addigi eredményeikért mindketten ezereskapitányi rangot kaptak.

Kis a korábban beszervezett jobbágykatonák, saját egykori sorstársai jólétét továbbra is a szívén viselte, nem utolsósorban azért, mert maga is egy volt közülük. Sokszor összetűzésbe került feletteseivel, a helyzet 1704-ben, Szatmár várának ostroma közben fajult el. A jobbágyszármazású katonák és a nemesi tisztikar közül Kis az előbbi képviseletében lépett fel, mivel azonban Rákóczinak égető szüksége volt a nemesség támogatására, így példát statuált, és Kist kivégeztette.

Kis sorsa, egész életpályája egy tipikus korabeli kuruc képét mutatja: kuruc katonaként kezdte, és soha nem is lett belőle más. Halálát is az okozta, hogy képtelen volt megfelelni a változó időknek.

Fakász János