Az üzletház nem felel a bérlőért

2010. augusztus 20., 10:00 , 501. szám

"Nem vagyok elégedett annak a cégnek a szolgáltatásával, amely a kereskedelmi központban bérel üzlethelyiséget. Panasszal szeretnék élni az ügyben. Eljuttathatom-e a kifogásaimat a kereskedelmi központ adminisztrációjához is?"

- A kereskedelmi központ adminisztrációja nem felel közvetlenül azokért, akik helyiséget bérelnek náluk. Az tehát, ha hozzájuk juttatja el a panaszát, nem kötelezi őket semmire, azaz nem jár jogi következményekkel. Ha gondja akadt, azt a bérlővel kell rendeznie. A napi gyakorlat ugyanakkor azt mutatja, hogy némely esetekben mégis érdemes tájékoztatni a bérbeadó adminisztrációt a történtekről. Amennyiben ugyanis a kereskedelmi központ vezetése lelkiismeretesen látja el feladatát, érdekelt az intézmény jó hírének védelmében, s így az ön panasza nyomán maga is kivizsgálhatja a történteket, nyomatékot adva ezzel az ön levelének.

A fogyasztói panaszoknak jellemzően akkor van foganatjuk, ha egyszerre több érkezik belőlük ugyanazon tárgyban. Ezért azt tanácsolnám olvasónknak, hogy érdeklődjön ismerőseinél, akadt-e már dolguk a szóban forgó céggel, s ha nekik is hasonlóan rosszak a tapasztalataik, vegye rá őket, hogy szintén éljenek panasszal. Arról se feledkezzünk meg, ha gond akad az eladókkal, hogy mi vagyunk a vásárlók, és a megyei közigazgatási hivatalokban működő fogyasztóvédelmi osztályok feladata a mi jogaink védelme, s ott meglehetősen komolyan viszonyulnak a fogyasztói panaszokhoz.

hk