Falutáblát avattak az ünnepen

Államalapító királyunkra emlékeztek Szürtében

2010. augusztus 27., 10:00 , 502. szám

Szürtében a római katolikus templom kertjében álló Szent István-szobornál méltatták a magyar államot megalapító királyunk ünnepét augusztus 22-én, és ugyanezen a napon került sor a KMKSZ által adományozott kétnyelvű, címeres falutábla avatására is.

Az ünneplőket Braun Éva, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd István király történelmi nagyságáról, bölcs és előrelátó uralkodásáról szólt az egybegyűltekhez: "Uralkodásának 41 esztendejéből kiváltképp az új évezred első évtizede számított igen mozgalmasnak. Ekkor születtek meg az új rend alapjai, a magántulajdon szentségét, (...) a keresztény hit megtartását, a keresztény erkölcsiséget megfogalmazó és előíró törvényei. Az első magyar uralkodó maradéktalanul megfelelt azoknak az elvárásoknak, amelyeket a kor felfogása egy szuverén uralkodóval szemben támasztott."

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke ünnepi beszéde elején kijelentette: az első ezredfordulón "...kegyetlen, embert próbáló küzdelmet kellett ahhoz végigvinni, hogy István királynak sikerüljön a világra segíteni az új, keresztény Magyarországot, ezáltal biztosítani a nemzet túlélését." Az elnök párhuzamot vont a tizenkilenc évvel ezelőtt létrehozott ukrán állam első vezetői és szent királyunk teljesítménye között, ezzel is érzékeltetve István tevékenységének máig ható jelentőségét. Mindenkinek meg kell hoznia a maga áldozatát a jövő érdekében, s "... egy ilyen ünnepi alkalommal nem az esélyeinket kell latolgatnunk, hanem a hivatásunkat kell vállalnunk. Nem azon törni a fejünket: Megéri? Nem éri meg? Hanem beállni a sorba, amelynek a legelején valahol István király áll" – foglalta össze elgondolkodtató szónoklatának tanulságaként Kovács Miklós.

Ezt követően Kótyuk Zsolt református lelkész méltatta első királyunk jelentőségét: "... csodálatos – mondta –, hogy ebben az önpusztító világban is van megújulás. Ezer évvel ezelőtt is igen nehéz helyzetben volt István király, mégis lehetett építkezni a hitbeli alapokon. Az a hit, amelynek alapjain akkor lehetett építkezni, ma is a miénk."

Pohareczky Róbert római katolikus plébános az egybegyűltekhez szólva kiemelte: első királyunk művét "...nem felejtjük el, mert országot alapított, nemzetet nevelt és formált, beillesztett minket, a keresztény világ korábbi rettegett pusztítóit e világ népeinek közösségébe. Megtanított a keresztény világnak igaz erkölcsére. Szent István művét igazolta a történelem, mi itt vagyunk, míg nálunk nagyobb népek tűntek el a történelem pusztító viharaiban."

A szónoklatok között versek és dalok hangzottak el, a Fülöp Ibolya által vezényelt szürtei református kórus pedig egyházi énekeket adott elő.

Az ünnepség végén a résztvevők elénekelték nemzeti himnuszunkat, majd Kovács Miklós és Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke megkoszorúzta Szent István szobrát.

Az ünneplők ezután Szürte és Téglás határához vonultak, ahol felavatták Szürte új falunévtábláját, melynek kapcsán Braun Éva elmondta: "A kétnyelvű falutáblát a KMKSZ megyei szervezete ajándékozta a falunak. (...) A falunévtábla felállításában nyújtott segítségükért köszönetet szeretnék mondani a helyi tanács képviselőinek, a KMKSZ helyi alapszervezete választmányának, valamint azoknak a fiatal KMKSZ-tagoknak, akiknek segítségével sikerült ezt a falutáblát felállítani és a mai napon felavatni."

dózsa