Végrendelet vagy ajándékozás?
"Eljött az ideje, hogy megírjam a végrendeletemet. Néhány végrendelettel kapcsolatos írásuk után azonban felmerült bennem a kérdés, nem volna-e jobb, ha inkább ajándékozási szerződést állíttatnék össze a javaimról. Ön mit tanácsol?"
- Azt tanácsolnám, hogy mégiscsak írjon végrendeletet. Véleményem szerint ennek az eljárásnak két előnye is van az ajándékozással szemben.
Először is, a végrendelet elkészítése egyszerűbb és gyorsabb, mint az ajándékozási szerződésé. A végrendelet elkészítéséhez elegendő egyszer felkeresni a közjegyzőt, s a munka mindössze egy, legfeljebb másfél órát vesz igénybe. Az ajándékozási szerződés összeállítása viszont lényegesen munkaigényesebb. Ha például egy lakásról van szó, a műszaki nyilvántartási hivatalban meg kell szerezni a lakás műszaki leírását tartalmazó igazolást, ki kell várni a szakember látogatását, aki felméri a lakást, meg kell szerezni a lakáskezelő vállalattól a 3. számú űrlapot stb. Mindezen "szórakoztató" elfoglaltságok akár 2-3 hetet is igénybe vehetnek.
Másodszor, nem láthatjuk előre, mit hoz a jövő. Amíg az ember él, bármikor megváltozhatnak az életkörülményei, a céljai, a vágyai, s ennek függvényében változhat az örökbehagyó akarata is. Ebben az esetben előfordulhat, hogy új végrendelet megírása válik szükségessé, ami megint csak legfeljebb egy-másfél órát vesz igénybe.
hk