Az Újhelyiek családi fészke
Nagyszőlőstől 11 kilométerrel nyugatra, a Nagyszőlős – Beregszász főútvonal mentén, a Tisza jobb partján fekszik egy 1865 lakost számláló község, Tiszaújhely, mely a különböző források szerint hét–nyolc évszázadnyi történelmet mondhat a magáénak.
Pillantás a múltba
Az Árpád-korban – a lakott települések mellett – még jelentős nagyságú lakatlan területek is húzódtak Ugocsa vármegye területén. Szabó István Ugocsa megye c. monográfiája szerint ezek egyike volt a megye nyugati részén, a Tisza jobb partján elterülő Nyírtelek, mely 1300-ban került a Hontpázmány nemzetség birtokába, s a nevezett nemzetség alapította meg ott Tiszaújhely községet, birtokosai pedig egészen a XX. századig a nemzetség egyik ágából, az Újhelyi famíliából kerültek ki, mely család a birtoka után nevezte el magát. A református templom kertjében hét, a nevezett famíliából kikerülő földbirtokos síremléke sorakozik.
A falu nevével elsőként – Huihel alakban – 1332-ben találkozunk, egy 1360-as keltezésű okmányban pedig Uyhelként szerepel, míg 1671-ben már Tisza-Újhely néven tesznek említést róla. A Tisza-előtag a folyó mellékére utal. A település keletkezéséről szólva viszont meg kell említenünk, hogy Boldog Ferenc helybeli KMKSZ-alapszervezeti elnök elmondása szerint a középkori eredetű, majd a XVI. században reformátussá lett templom belső falán található latin nyelvű feliratok egyikén egy 1282-es évszám is olvasható, ha pedig a szentegyház már a XIII. században is állt, akkor a településnek is 1300 előtt kellett keletkeznie. De bármikor is keletkezett a falu, tény, hogy 1300-tól az Újhelyiek uralták. A XVII–XVIII. században azután ruszinok költöztek be a községbe, s Fényes Elek 1851-ben kiadott Magyarország geographiai szótára c. művében magyar–orosz (vagyis ruszin) faluként tünteti fel, ám a szláv lakosság máig kisebbségben maradt. 1910-ben 737 lakosa volt, akik közül 664 főt tett ki a magyarok, 60-at a ruténok és 11-et a zsidók száma, ennek ellenére a magyar települések elszlávosítására törekvő csehszlovák hatalom az 1920-as években – a két tantermes, két tanárt foglalkoztató magyar elemi iskola mellett – felépített egy négy tantermes, négy pedagógust alkalmazó, ruszin oktatási nyelvű elemi iskolát, tehát a kisebbség nagyobb tanintézményt kapott, mint a többség. Az etnikai arányok megváltoztatása végett pedig tervbe vették, hogy verhovinai ruszinokat telepítenek be a községbe. Meg is kezdődött a telepesek lehozatala a hegyekből, ám ekkor már 1938-at mutatott a naptár, mely esztendő őszén Kárpátalja délnyugati, magyarlakta része, benne – többek között – Tiszaújhellyel, visszatért Magyarország kötelékébe, s a hatalomváltás meghiúsította a község elszlávosításának a tervét. A ruszinok számára külön települést jelöltek ki Mátyfalva határában, ez lett Ruszka Dolina, s a telepesek leszármazottai ma is ott élnek. A visszatért magyar világ azonban, sajnos, nem bizonyult tartósnak, 1944 gyászos őszén szovjet katonaság vonult be a községbe, az év novemberében pedig a megszállók 93 magyar férfit hurcoltak el a Gulagra, akik közül 33-an odahaltak.
A második világháború után, 1949-ben megnyitotta kapuit a magyar tannyelvű általános iskola, ám az 1970-es években a csehszlovák államhoz hasonlóan a magyarság beolvasztására törekvő szovjethatalom ukrán tannyelvűvé alakította át az oktatási intézményt. 1989-ben azonban – a KMKSZ erőfeszítéseinek köszönhetően – sikerült újból beindítani az anyanyelvű oktatást, s azóta az általános iskola párhuzamos magyar és ukrán osztályokkal működik.
A "kulák" lánya
A deportálások és az elukránosításra való törekvés mellett, ugyancsak a szovjetrendszer bűne volt a kollektivizálás, amikor is a gazdákat megfosztották földjüktől és termelőeszközeiktől.
– A mi családunktól is mindent elvettek, pedig a nagyapám a múlt század elején 18 évig dolgozott Amerikában a vasútépítéseken, majd a szénbányákban, hogy összegyűjtsön annyi pénzt, amennyiből már földet vehet magának. Így lettünk nagygazdák – tekint vissza a múltba egy nevének közreadását nem óhajtó nyugdíjas asszony. – Ráadásul a származásom miatt a későbbiekben is hátrányos megkülönböztetés ért. Hiába tanultam ki könyvtárosnak az 1950-es évek elején, s az iskola elvégzése után hiába irányítottak munkára a helybeli községi könyvtárba, a faluban "működő" besúgók feljelentettek: hogyan kaphatok állami munkát én, a "kulák" lánya, "az állam ellensége". Berendeltek a járási pártbizottságra, ahol is a járási párttitkár mindennek lehordott, és visszavonatta a munkára való irányításomat. Ezt követően a Beregszászi járásban próbáltam elhelyezkedni, s szerencsére a Beregszászi Járási Tanács kulturális osztályának a vezetője, Ilku Ferenc elnézőbben viszonyult hozzám, kinevezett a csetfalvai községi könyvtár könyvtárosává, majd később átirányítottak a mezővári könyvtárba, így mégiscsak sikerült álláshoz jutnom. Igaz, kezdetben gyalog jártam át Tiszaújhelyből Csetfalvára, mert a fizetésem kicsi volt, a kerékpár pedig drága, s csak három hónap alatt tudtam összespórolni annyi pénzt, amennyiből már vehettem egy biciklit. Ettől fogva ezen közlekedtem az otthonom meg a munkahelyem között.1959-ben azután könyvtárosi állást kaptam a szülőfalumban, attól fogva nyugdíjazásomig itt dolgoztam, s a miénk lett a legtöbb eredményt felmutató, illetve a legszebb nagyszőlősi járási falusi könyvtár. Egy gyűlésen még ugyanaz a járási párttitkár is megdicsért, aki évekkel korábban olyan csúnyán lehordott a származásom miatt. Nem tudom, elfelejtette-e, hogy én vagyok a "kulákivadék"?
"A Szilágyi fiúk egész éjjel őrizték az emlékművet..."
Az 1985 után kibontakozó peresztrojka azután meghúzta a lélekharangot a kommunista diktatúra fölött, s 1989-ben a kárpátaljai magyarság is az önszerveződés útjára lépett, megalakult a KMKSZ.
– 1989. július 28-án jött létre az alapszervezetünk, mely jelenleg 566 tagot számlál, s emlékszem, az alakuló gyűlésünkön sírtak az emberek a meghatottságtól, hogy sok évtizedes tiltás után végre szabadon énekelhetik a magyar himnuszt. Győri Miklós lett az első elnökünk, s én kaptam meg az alelnöki tisztséget – emlékszik vissza a hőskorszakra Boldog Ferenc, a KMKSZ-alapszervezet jelenlegi elnöke. – Az 1990-es évek legelején a református templom kertjében emlékművet állítottunk a második világháború és a sztálini deportálások áldozatainak a tiszteletére. A felavatást megelőző este viszont felrendeltek a Fancsika, Tiszaújhely és Tiszasásvár földjein gazdálkodó Iszkra Kolhoz Fancsikán működő irodájára (én voltam a tiszaújhelyi brigád vezetője), s a kolhozi párttitkár közölte, akármit is csinálunk, a gazdaság vezetősége buldózerrel fogja leromboltatni az emlékoszlopot. Így a Szilágyi fiúk egész éjjel őrizték az emlékművet, nehogy kárt tegyenek benne. A párttitkár szavait azonban nem követte tett, nem tettek kísérletet a rombolásra. Engem viszont azzal fenyegetett meg a kolhoz vezetősége, hogy a magyarság melletti kiállásom miatt leváltanak a brigádvezetőségről, s ezt meg is tették volna, ha nincs Fodó Sándor. A KMKSZ első elnöke viszont a művelődési házunkban megtartott egyik választási nagygyűlésen kiállt mellettem, megmagyarázta a gazdaság vezetőinek, hogy már más időket élünk, s nekünk, kárpátaljai magyaroknak éppolyan jogaink vannak, mint a más nemzetbelieknek, így végül is a kolhozelnök elvtársék elálltak a tervüktől. Azóta a fancsikaiak csak Fodónak becéznek. Nem haragszom érte.
Ugyancsak a hőskorszakban, 1989-ben sikerült újraindítanunk a magyar tannyelvű oktatást az általános iskolánkban, majd létrehoztuk a művészeti iskolát. S megjegyezném, hogy bár eddig még kevesebb gyerek jár az általános iskola magyar osztályaiba, mint az ukrán tagozatra, mégis az előbbiekből kerül ki a felsőoktatási tanintézetekben tanuló, tiszaújhelyi születésű diákok 75 százaléka. 770 helybeli lakos kapott a közreműködésünkkel magyarigazolványt, s eddig több mint ezer, a schengeni vízumhoz szükséges támogató nyilatkozat kiállításában vettünk részt. A művészeti iskolával és a művelődési házzal együtt évente megrendezzük az anyák napi ünnepséget, a községi tanáccsal közösen lebonyolítjuk a falunapokat, indulunk, s jó szereplést érünk el a választásokon (jelöltjeink mindig bejutnak a különböző szintű tanácsokba). Hat évvel ezelőtt – a KMKSZ megyei szervezetének köszönhetően – teleház született a községben, az idén pedig, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetével együtt, pályázatot nyújtottunk be a Szülőföld Alaphoz a kétnyelvű, címeres falunévtáblák felállítása végett, s úgy néz ki, hogy idén ősszel fel is avatjuk azokat.
Az iparból többen élnek meg, mint a mezőgazdaságból
A helybeli lakosok 22 százaléka nyugdíjas, 30 százalékuk pedig építkezéseken dolgozik, de csak kevesen vállalnak munkát az Európai Unióban, konkrétan Magyarországon, Ausztriában, illetve Portugáliában. A többség a nagyszőlősi járási, munkácsi, ökörmezői, jaremcsai, kijevi és moszkvai építkezéseken szorgoskodik. A helybeliek tíz százaléka a nagyszőlősi, valamint a beregszászi vállalatoknál helyezkedett el, s ha összeadjuk az építkezéseken, valamint a különböző cégeknél munkát vállaló tiszaújhelyi lakosok számát, elmondhatjuk, hogy több mint kétszer annyian élnek meg az iparból, mint a mezőgazdaságból, a zöldségfélék, valamint a jószág, elsősorban a malacok értékesítéséből.
A farmerekről szólva, 32 farmergazdaság található a faluban, melyek többsége két–tíz hektáros kisbirtok, van viszont négy-öt gazdálkodó, akik komoly gépparkkal rendelkeznek, bérelnek is földeket, s húsz hektáron termesztik a különböző kultúrákat, nagyobbrészt a kukoricát, amit részben nagykereskedők, részben a forgolányi, tiszapéterfalvai és szőlősvégardói nagybani csirketenyésztők vásárolnak meg, részben pedig mind a tengerit, mind a búzát feletetik a jószággal.
Az idén még csak tizennégy gyermek született
A helyben lakó Szűcs Béla parochus által vezetett Tiszaújhelyi Görög Katolikus Egyházközség több mint 1100, míg a református gyülekezet (lelkésze a Tiszaújlakról bejáró Sipos József) 350 lelket számlál, az előbbiben az idén eddig hat keresztelőre, 17 temetésre és három esküvőre került sor, az utóbbiban pedig három egyháztagot kísértek ki a temetőbe, egy kisgyermeket tartottak keresztvíz alá, s egyetlen pár mondta ki a boldogító igent. Megjegyezendő: a más vallásúakkal együtt összesen 14 gyermek született. Mindkét hitközség visszakapta a parókiáját, ám olyan rossz állapotban voltak az épületek, hogy elbontották őket, új paplakokat emeltek a helyükön, s gyülekezeti termeikben kerítenek sort a hittanórákra. A görög katolikus parókián jelenleg száz, a reformátusban pedig huszonöt gyermek ismerkedik a hit alaptételeivel. S maradva a felnövekvő nemzedéknél, a görög katolikusoknál pár hete alakult meg a gyermekénekkar, a reformátusok pedig már 5-6 éve minden esztendőben megrendezik az egyhetes gyermektábort. A lelki építkezés mellett, persze, a fizikai építkezésről sem feledkeznek meg, ottjártamkor folyt a görög katolikus szentegyház átfedése, s a napokban fejeződött be a református templom belső felújítása.
Lajos Mihály