A Hímes Táncegyüttestől a Kazinczy Szépkiejtési Versenyig

Középiskola Nagydobronyban

2010. szeptember 11., 10:00 , 504. szám
Kántor József igazgató

Kárpátalja legnépesebb magyarlakta községében, Nagydobronyban a helybeli református gyülekezet alapította meg, 1855-ben, az első – természetesen egyházi – iskolát, évtizedekkel később, 1905-ben pedig létrejött az állami elemi iskola, mely 1946-ban általános, 1953-ban pedig középiskolává alakult át, míg az egyházi oktatási intézményt a második világháborút követően felszámolta az ateizmust majdhogynem "államvallási" rangra emelő szovjethatalom, mely az egyházakon kívül az anyanyelvű oktatást is igyekezett elsorvasztani. Az 1960-as-1970-es évek fordulóján orosz tannyelvű párhuzamos osztályokat indítottak a magyar oktatási nyelvű osztályok mellett, s csak 1991-ben szüntették meg az orosz tagozatot.

A jó tanulóknak az érettségi teszt nem akadály

– Az elmúlt tanévet 805 diákkal zártuk, 72 végzőst bocsátottunk ki a tanintézetből, szeptember elsején pedig 61 elsős lépte át az oktatási intézmény küszöbét, így három első osztály indítottunk – tájékoztat Kántor József iskolaigazgató, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ–UMP képviselői frakciójának a tagja.

– Milyen eredményeket értek el végzősei az érettségi tesztvizsgákon?

– Sohasem vágott még neki annyi végzős diákunk az emelt szintű érettséginek, mint az idén, még a gyengébb képességű tanulók közül is többen vállalták a megmérettetést, igaz, csak amolyan próba-szerencse alapon, és ők rendre ki is hulltak a rostán, ám a jó tanulók többsége sikerrel vette az akadályokat, s a 27 jelentkezőből végül is tizenegyen mentek át a tesztvizsgákon. Megjegyezném: a legjobbak között szerepeltek a kémia-, a fizika-, a biológia-, a földrajz- és a matematikavizsgán ők érték el a harmadik legmagasabb pontszámokat, több volt tanulónk pedig 150 pont fölött teljesített az ukrán nyelv- és irodalomvizsgán. Amúgy a 11. osztályt befejező tanulóink a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, az Ungvári Nemzeti Egyetemen, a Kijevi Szlavisztikai Egyetem ungvári fiókintézetében, valamint magyarországi egyetemeken folytatják tanulmányaikat, míg azok a diákjaink, akik a 9. osztály után elbúcsúznak tőlünk, a Nagydobronyi Református Líceumban, a Kárpátaljai Állami Egyetem Humán-pedagógiai College-ben, a Beregszászi Egészségügyi College-ben, valamint Ungvár, Munkács és Beregszász szakközépiskoláiban tanulnak tovább.

Fürge léptű táncosok, "aranylábú gyerekek"

– Az iskola híres a Hímes Táncegyüttesről, s a tanintézet labdarúgócsapata sem panaszkodhat az eredményekre. Beszélne róluk, valamint az oktatási intézményben működő szakkörökről?

– A Hidi Anita vezette táncszakkörünk legügyesebb tagjai alkotják az ugyancsak általa irányított Hímes Táncegyüttest, s jóformán nincs olyan kárpátaljai kulturális rendezvény, melyen ne lépnének fel. Rendszeresen részt vesznek például a Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválon, illetve a Népművészetek Regionális Fesztiválján, Munkácson, ahol 2005-ben és 2009-ben megszerezték a második helyet, tavalyelőtt pedig ők nyerték meg az Ungvári Járási Iskolák Művészeti Fesztiválját. Emellett évről évre fellépnek az Ajaki (magyarországi) Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztiválon, illetve a Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozóin, s az utóbbiak résztvevőiként jutottak el Budapestre, Bécsbe, Horvátországba és Szerbiába.

A labdarúgásról szólva, két korosztályos (5-8.-osok, illetve 9-11.-esek) csapatunk van, a járási és a megyei iskolai bajnokság élmezőnyében játszunk, az elmúlt tanévben pedig a 9-11.-esek megnyerték a Kárpát-medencei Összmagyar-nemzeti Diákbajnokság kárpátaljai döntőjét, s ők képviselték vidékünket a Kárpát-medencei döntőn, Budapesten, melyet szintén megnyertek, így most egy évre hozzánk vándorolt a kupa. S még maradva a focinál, iskolánkban működik az Ungvári Járási Sportiskola fiókintézete, melynek ungvári illetőségű edzői labdarúgásra oktatják a nagydobronyi gyermekeket.

A többi sportágat sem hanyagoljuk el, részt veszünk a járási iskolai röplabda-, kézilabda-, asztalitenisz-, sakk- és dámajátékversenyeken, s a kézilabdás lányaink a 2009-2010-es tanévben megnyerték a járási diákbajnokság második helyét.

A sportfoglalkozások mellett délutánonként különböző szakkörök is várják diákjainkat, a már említett tánckör mellett a Hidi Erika által vezetett énekkar, illetve a Nagy Anikó által irányított hagyományőrző szakkör, melynek résztvevői szövést és fazekasmesterséget tanulnak. Továbbá iskolánkban működik az Ungvári Járási Gyermek Művészeti Központ csoportja, s természetesen több tantárgyi szakkör közül is választhatnak a diákok.

"Csináld magad" szemléltetők

– Mit tud mondani az iskola felszereltségéről?

– Van fizika, biológia, kémia, matematika, informatika, magyar nyelv és irodalom, illetve angol szaktantermünk, s most készül a földrajz szaktanterem. A számítógépeink modernek (a járási oktatási osztálytól kaptuk őket), s vannak más új audiovizuális segédeszközeink is, melyek egy részét a KMPSZ-től kaptuk, akárcsak megannyi módszertani, illetve szépirodalmi kiadványt s nem egy szemléltetőt. Akad viszont több régi, pár évtizedes berendezésünk is, melyeket a tanáraink javítgatnak, újítgatnak fel, s ugyancsak a pedagógusaink készítik el a szemléltetők egy részét, annak a színes nyomtatónak a segítségével, melyhez a Pedagógusszövetség segítségével jutottunk hozzá. A Szülőföld Alap viszont négy-öt éve állandóan azzal az indoklással utasítja el a pályázatainkat, hogy kerethiány miatt nem tudja a rendelkezésünkre bocsátani a szükséges pénzeszközöket. A KMPSZ mellett a KMKSZ helyi alapszervezete is támogat bennünket, segítséget nyújt a különböző kulturális rendezvények lebonyolításához, s több ízben kaptunk a Szövetségtől anyagi támogatást, például a közelmúltban az alapszervezet adománya révén tudtunk népviseleteket vásárolni a Hímes Táncegyüttes számára.

Rendezvények, tantárgyi vetélkedők

– Évek óta a Nagydobronyi Középiskola ad otthont a Kazinczy Szépkiejtési Verseny kárpátaljai döntőjének. Beszélne erről a versenyről, az iskola falai közt lebonyolított többi rendezvényről, valamint arról, miként szerepelnek diákjaik a tantárgyi vetélkedőkön?

– A Kazinczy Szépkiejtési Versenyt két korcsoportban, a 7-9.-esek és a 10-12.-esek korosztályában rendezik meg (a líceumok, gimnáziumok diákjai is részt vesznek a vetélkedőn, így vannak tizenkettedik osztályos versenyzők is). A megyei döntőn a járási versenyek legjobb helyezettjei vesznek részt, korcsoportonként öten a Beregszászi, hárman-hárman a Nagyszőlősi és az Ungvári, ketten pedig a Munkácsi járásból, míg a Felső-Tisza-vidékről egyetlen diák jut be. A felső korcsoport három helyezettje képviseli azután vidékünket a Kárpát-medencei döntőn. Az elmúlt tanévben az alsó korosztályban a mi tanulónk, a nyolcadikos Balogh Marianna nyerte meg a megyei versenyt. Ugyancsak nálunk kerül megrendezésre a három csoportban lebonyolított járási iskolai művészeti szemle egyik csoportversenye, a szemlén pedig rendre dobogós helyezéseket érünk el. A tantárgyi vetélkedőkön is jól szerepelünk, a járási versenyek eredményei alapján a 2009-2010-es tanévben az Ungvári járás oktatási intézményei közül összesítésben a mi iskolánk végzett a második helyen, két diákunk, Szanyi Barbara (felkészítő tanár Szanyi István) és Szanyi Andrea (felkészítő tanár Katona-Mironova Berta) megyei elsőséggel büszkélkedhet, a KMPSZ által megszervezett tanulmányi vetélkedőkön pedig tanulóink – R. Benedek László, Szanyi M. Sándor, Baksa János, Fejes Ferenc, Balogh Marianna, Benedek Violetta, Fejes József és Hidi Erika – tíz első helyezést értek el (R. Benedek László és Szanyi M. Sándor két versenyen is diadalmaskodott).

Az iskola eredményei önmagukért beszélnek.

Lajos Mihály