Nemzetközi konferencia a hegyekről

2010. szeptember 11., 10:00 , 504. szám

A Kárpátok és Európa más hegyvidéki régióinak fenntartható fejlődése címmel rendeztek nagyszabású háromnapos konferenciát Ungváron szeptember 8-10-én. A rendezvény védnökei az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusa, valamint Viktor Janukovics ukrán elnök.

A konferencia nyitányaként került sor szerdán délelőtt Ungváron a Kárpátok Eurorégiót alkotó ukrajnai, magyarországi, romániai, szlovákiai és lengyelországi közigazgatási egységek vezetőinek tanácskozására. A találkozón megvitatták a Kárpátok Eurorégió jelenlegi helyzetét és fejlesztésének perspektíváit. A résztvevők egyhangúlag támogatták a konferencia készülő zárónyilatkozatát.

A megbeszélésen Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnökének előterjesztésére két fontos felhívást is elfogadtak a résztvevők. Az egyikben a tanácskozók Ukrajna, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Románia vezetőihez fordulnak annak érdekében, hogy a kishatárforgalmat terjesszék ki a Kárpátok Eurorégió egész területére. Ennek értelmében az Eurorégió bármely országában kiadott kishatárforgalmi engedély az együttműködésben részt vevő valamennyi ország érintett megyéinek területére érvényes lenne.

A másik dokumentumban a tagországok új határátkelők nyitását sürgetik a Kárpátok Eurorégió térségében lengyel-ukrán, ukrán-szlovák, ukrán-magyar és ukrán-román viszonylatban. Mint Brenzovics László lapunknak elmondta, Kárpátalja vonatkozásában a Tiszasalamon-Ágcsernyő, Zabrigy (Révhely)-Ulie, Őrdarma-Zahar, Nagypalád-Kispalád, Beregdéda-Beregdaróc határátkelők mielőbbi megnyitása a cél, továbbá a Mezőkaszony-Barabás és Tiszaújlak-Tiszabecs határátkelők bővítése, és a Kisszelmenc-Nagyszelmenc közötti átkelő megnyitása a gépkocsiforgalom előtt.

A konferenciáról lapunk következő számában közlünk részletes beszámolót.

hk