A Fidesznek, illetve a magyar kormánynak a KMKSZ az egyetlen igazi és hiteles partnere Kárpátalján

Interjú Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2010. október 15., 10:00 , 509. szám
Kövér László Nagyszőlősön

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) meghívására október 6-án Kárpátaljára látogatott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. A magas rangú vendég nagyszőlősi programja első állomásaként a KMKSZ székházában megbeszélést folytatott vendéglátóival, köztük Kovács Miklóssal, a szövetség elnökével, Brenzovics László és Milován Sándor alelnökökkel, valamint Gulácsy Gézával, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnökével. A találkozón szóba kerültek a kárpátaljai magyarság helyzetét érintő legfontosabb problémák, illetve az új magyar kormány nemzetpolitikájának bennünket érintő kérdései. A megbeszélés után ez utóbbiakról kérdeztük Kövér Lászlót.

- Hogyan alakulnak, látszanak-e már az eredményei az új magyar nemzetpolitikának, különös tekintettel Kárpátaljára?

- A kárpátaljai magyar közösség tagjai is láthatják, hogy az anyaország sajnálatos módon rengeteg gonddal, bajjal küszködik, amelyek az elmúlt nyolc esztendőben halmozódtak föl, vagy amelyeket éppenséggel korábbi gondjainkat súlyosbítva hagytak ránk. Bizonyos értelemben vonatkozik ez a nemzetpolitikára is, hiszen nagyon nagy adósságot kell ledolgoznunk az elszakított nemzetrészekkel szemben. A gondoknak vannak anyagi vonatkozásai, ugyanis elapadtak azok a támogatási források, amelyek segítenek életben tartani az itteni közösségeket, kultúrájukat, szerveződési lehetőségeiket. De vannak olyan politikai-erkölcsi jellegű adósságaink is, amelyek abból fakadnak, hogy az elmúlt nyolc esztendőben a szocialista kormányzatok igyekeztek megosztani, szétzilálni a határon túli politikai közösségeket; leginkább azokat, amelyekben nem az ő csatlósaik, ügynökeik voltak főszerepben. Sajnálatos módon Kárpátaljára is ez a hozzáállás volt a jellemző. Az új magyar kormány most igyekszik ebben is egyértelműen és világosan rendet tenni. Az elmúlt hetek, hónapok történéseiből is nyilvánvaló talán, hogy a Fidesznek mint kormányzó pártnak, illetve a magyar kormánynak a KMKSZ az egyetlen igazi és hiteles partnere Kárpátalján. Őket tekintjük a hiteles és becsületes magyar nemzeti képviseletnek ebben a nemzetrészben, és a magunk eszközeivel igyekszünk is mindent megtenni annak érdekében, hogy ez a képviselet ne csak hiteles és becsületes maradhasson, hanem erős is legyen.

- A kárpátaljai magyar képviselet, érdekvédelem jövőbeni súlya szempontjából kiemelt fontosságúak a közelgő ukrajnai helyhatósági választások. Miként értékeli a lehetőségeinket az aggasztó előjelek fényében?

- Először is, nem vagyunk feledékenyek. Az itteniek bizonyára sokkal jobban emlékeznek rá, de mi se felejtettük el otthon azt a gyalázatos választási manipulációt, csalást, ami a 2002-es parlamenti választások kapcsán történt a KMKSZ rovására. Az ügy egészen Strasbourgig eljutott, s ott legalábbis erkölcsi elégtételt kapott a KMKSZ azért az elcsalt választásért. Sajnálatos módon az ukrán állam azóta sem találta meg a módját, hogy ezt a nemzetközi bírósági döntést a maga gyakorlatában figyelembe vegye, és valamiféle kárpótlást, elégtételt adjon az itteni magyar közösségnek. Sőt, bizonyos aggasztó jeleket látok feltűnni az előttünk álló választások vonatkozásában is, amelyek arra utalnak, hogy nem mindenki tanult abból a 2002-es esetből. Valamilyen rejtélyes módon úgy hozta a szerencse, hogy egyetlenegy KMKSZ-es sem lehet a kárpátaljai körzeti választási bizottságokban, oly módon szabták, vagdosták szét a választási körzeteket, hogy az nyilvánvalóan nem valamilyen tényleges szociológiai, földrajzi elvet sejtet a háttérben, hanem politikai manipulációt. Egyéb jelekből, jelesül az UMDSZ-nek, illetve a Régiók Pártjának a háttérben eléggé nyilvánvalóan kirajzolódó együttműködéséből is kiolvasható, hogy elég nehéz választás elé néz a KMKSZ, de remélem, hogy a magyar kormányzat e tekintetben is világossá és egyértelművé teszi az álláspontját, miszerint nem tenne jót a jószomszédi kapcsolatoknak, ha Ukrajna nem a demokrácia útján próbálna tovább haladni, hanem visszatérne ahhoz a korábbi gyakorlathoz, amelyet egyszer már világosan és egyértelműen elítéltek európai fórumok.

hk