Magánszemélynek nem jár kamat a hitel után

2010. október 22., 10:00 , 510. szám

"Kölcsön szeretnék adni némi pénzt egy ismerősömnek. Nemrég azonban azt olvastam egy újságban, hogy a magánszemélyek közötti kölcsönszerződésben nem szerepelhet kamat. Valóban így van-e, s mi ilyenkor a teendő?"

- Az olvasó jól érti a helyzetet, valóban el kell tekintenie a kamat rögzítésétől a hitelszerződésben vagy a kölcsönről adott elismervényben. A helyzet ugyanis az, hogy A pénzügyi szolgáltatásokról szóló törvény 4. paragrafusa kimondja: kamatra kölcsönt csak a megfelelő licenccel rendelkező pénzügyi szervezetek, intézmények adhatnak. A fizetés elől menekülő adósok ennek a jogszabályi rendelkezésnek az alapján utóbb a siker reményében próbálkozhatnak a hitelszerződés megtámadásával a bíróság előtt. Igaz, még ha a bíró el is fogadja az ilyen esetekben az adós érvelését, akkor is csak a hitelszerződésnek a kamatra vonatkozó kitételeit semmisíti meg, nem a szerződés egészét. Azaz az adósnak mindenképpen meg kell majd fizetnie a kölcsön összegét, a hitelező azonban valószínűleg elbúcsúzhat a kamattól. Éppen ezért a mindennapi gyakorlatban azok a hitelezők, akik bizonyosan szeretnék kamatostul viszontlátni a pénzüket, általában oly módon kerülik meg a hatályos jogszabályt, hogy a hitelt felvevővel a valójában kölcsön adott summánál nagyobb összegről szóló hitelszerződést vagy elismervényt íratnak alá. Tehát amennyiben például a hitelszerződés 12 ezer hrivnyáról szól, valójában csupán 10 ezer hrivnyát adnak kölcsön, míg a hitelezőnek a 2000 hrivnya kamattal többet, azaz 12 ezret kell majd visszafizetnie a futamidő lejártával.

hk