Ki fizeti a hátrahagyott tartozást?

2010. november 12., 09:00 , 513. szám

"Nemrég vásároltam egy lakást. Az eladó minden ilyenkor szükséges okmányt bemutatott, azon az egy igazoláson kívül, amely tanúsította volna, hogy nincs tartozása a villamosenergia-szolgáltatóval szemben. Később, amikor a nevemre írattam át a villanyszámlát, az ellenőrzés kimutatta, hogy az előző tulajdonosnak majdnem 2000 hrivnyányi adóssága halmozódott fel az elfogyasztott villamos energiáért, amit kénytelen voltam megfizetni. Rávehetem-e valamiképpen a korábbi tulajdonost a kiadásaim megtérítésére? Felelős-e a történtekért a lakásközvetítő ügynökség és az adásvételi szerződést hitelesítő közjegyző?"

- Ön nem köteles megfizetni a lakás megvásárlása előtt felhalmozódott tartozást. Az új tulajdonosnak csupán az általa igénybe vett szolgáltatásokért kell fizetnie. Nem létezik olyan jogszabály, amelynek értelmében a lakás tulajdoni viszonyaiban bekövetkezett változással a korábban a kommunális szolgáltatások terén felhalmozódott tartozások az új tulajdonosra szállnának át. A lakás megvásárlásakor ön új, a saját nevére szóló szerződést köt a szolgáltatóval, s ennek megfelelően, a villanyóra állása alapján fizet az igénybe vett szolgáltatásokért. Ezért ebben az esetben a villamos energiát szolgáltatató vállalat kellő jogi megalapozottság nélkül tett szert bevételre. Hogy ezt az álláspontját megalapozhassa a bíróság előtt, önnek mint károsultnak igazolnia kell a lakás előző tulajdonosa által elfogyasztott villamos energia mennyiségét.

Ami az ingatlanközvetítő ügynökséget illeti: ha a cég az önnel kötött megbízási szerződésben nem vállal kötelezettséget arra, hogy ellenőrizze az eladó esetleges tartozásait, nincs alapja követeléssel állni elő velük szemben. A közjegyzővel szemben sem állhat elő ilyen jellegű követeléssel, amennyiben annak sem tartozik a kötelezettségei közé az efféle ellenőrzések elvégzése.

hk