Kötőhártya-gyulladás

2010. december 10., 09:00 , 517. szám

Az utóbbi napokban bevörösödött és könnyezik a szemem, úgy érzem, mintha égne, s váladék jön belőle. Mit tegyek, hogy elmúljanak ezek a panaszok? – telefonált be szerkesztőségünkbe egy szalókai olvasónk. Kérdéseit dr. Rehó Veronikához, az Ungvári Járási Poliklinika szemorvosához továbbítottuk.

– A betegnek kötőhártya-gyulladása van – magyarázza a doktornő. – A kötőhártyáról tudnunk kell, hogy ez a szem külső burka, mely befedi a szemgolyót, megvédve azt a különböző fertőzésektől. Ám mivel állandóan érintkezik a külvilággal, ő maga könnyen reagál a fertőzésekre. Gyulladását a különböző baktériumok, vírusok, gombák megtelepedése vagy az allergia okozza, a fertőzésben pedig nagy szerepe lehet a szennyezett, túl hideg vagy túlságosan meleg levegőnek, a szennyezett vizekben való fürdésnek, a meghűlésnek, valamint a szervezet általános legyengülésének. A betegség tünetei közé tartozik az egyik vagy mindkét szem bevörösödése, a könnyezés, illetve a szemben tapasztalt kellemetlen, égető érzés, emellett pedig váladék folyik a szemből, ami lehet nyálkás, gennyes is. Ezek a tünetek főleg reggel jelentkeznek, amikor a beteg felébred, s az éjszaka folyamán felhalmozódott váladék zavaró hatása miatt alig tudja kinyitni a szemét.

– Miként kezeljük, s hogyan előzhetjük meg a kórt?

– A tünetek jelentkezésekor feltétlenül forduljunk szakorvoshoz, nagyon fontos a megfelelő kezelés, mert a betegség szövődményeként gyakorta kialakulhat a szaruhártya-gyulladás. A kezelés során azután fertőtlenítő, illetve antibiotikumos szemcseppekkel kezeljük a begyulladt kötőhártyát, gyakran és intenzíven kell a szembe csepegtetni a gyógyszereket, s 7-10 napig kell folytatni a terápiát. Fontos megjegyeznünk, hogy fertőző betegségről van szó, mely cseppfertőzés, illetve testi érintkezés útján terjed, ezért a beteget el kell szigetelni a környezetétől, például nem szabad iskolába engedni a kórt elkapott gyermekeket. A beteg használjon külön törölközőt, s hogy ne betegedjünk meg, fertőtlenítsük a beteg által megfogott tárgyakat, pl. a kilincseket, és tartsuk be a személyi higiénia előírásait, mossunk gyakran kezet.

Lajos Mihály