Közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség

2010. december 17., 09:00 , 518. szám

Sorrendben XVIII. Közgyűlését tartotta a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség december elején Munkácson, a szövetség székházában. A cserkészinduló eléneklése után az egy évvel ezelőtt választott új vezetés munkájáról számolt be Popovics Pál, a KáMCSSZ elnöke. Beszédében kitért több sikeres szövetségi programra, mint pl. a Betlehemi Láng terjesztése, az első kárpátaljai rovásíró verseny, a vezetőjelöltek előképzője és hivatástisztázója, a nádaspataki segédtisztképző tábor, a Magyar Ifjúsági Konferencia munkácsi ülésének szervezése, illetve érdemi munkaképviselet a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma németországi és csíkszeredai ülésén, a Nagybányán megrendezett Lengyel–Magyar Kisebbségi Cserkészszövetségek Találkozóján, a Magyar Ifjúsági Konferencia Állandó Bizottságában és több más rendezvényen.

Az előző évek pangásához képest megindult az érdemi munka, növekedő pályára állt a mozgalom. A két legnagyobb, megalakulása óta folyamatosan működő munkácsi és a beregszászi csapat mellett több más településen, így Nagyberegen, Ráton, Nagyszőlősön, Kaszonyban, illetve Benében is több fiatal jelentkezett a cserkészmunkára. Egy év alatt megduplázódott a tagdíjat fizetők száma, és a cserkészjelölteket is beleszámolva mintegy 300 ember kötődik a cserkészethez.

Ifjúságnevelő jellege miatt a minőségi munka csak szakavatott korosztályos vezetőkkel lehetséges, akik megfelelő képzés után tudják a nevelőmunkát szakszerűen elvégezni. Az idei év sikeres vezetőképzőjén felbuzdulva jövőre a segédtisztképző mellett hazai őrsvezetőképzőt is meghirdet a szervezet, így hat év kihagyás után újra idehaza vehetnek részt a 14-16 éves vezetőjelöltjeink a képzésben.

Az elnöki beszámoló után a közgyűlés résztvevői meghallgatták a cserkészcsapatok vezetőit, akik szintén színes, gazdag csapatszintű eseményekről szóltak.

Időközi tisztségviselő-választásra is sor került. Az Ellenőrző Bizottság elnöke Balogh Oszkár csapi, tagjai Burger Zsuzsanna és Tegze József munkácsi cserkészvezetők lettek. Két elnökségi tagot is választottak, ennek eredményeként Farkas György munkácsi, illetve Reiter Krisztián beregszászi cserkészvezető lett az ötfős testület tagja.

Henkel Beatrix alelnök a korosztályos próbarendszer kidolgozásának folyamatáról, illetve a szervezet előtt álló év programjairól beszélt. A tervek szerint decemberben már hagyományosan a Betlehemi Láng terjesztése, februárban a segédtisztek záróvizsgája, illetve tiszti konferencia, márciusban a Forrai Sándor Kárpátaljai Rovásíró Verseny, áprilisban hivatástisztázó hétvége, májusban cserkésznap, illetve akadályverseny, júliusban két vezetőképző tábor lesz. Ősszel kezdődik a szövetség megalakulásának 20. évfordulójához kötődő jubileumi év, melynek keretében ünnepi közgyűlés, vers-, mesemondó és népdaléneklési verseny, cserkésztörténeti kiállítás, illetve nagytábor szerepel a tervek között.

A jó hangulatú ülés a Himnusz eléneklésével végződött.

Több mint száz éves múltra tekint vissza a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma. A magyar cserkészet ebben kiemelkedő szerepet kapott, kiváló emberek vezetésével, illetve részvételével. Gondoljunk csak a teljesség igénye nélkül Teleki Pál miniszterelnökre, Sík Sándor papra, költőre, Antall József miniszterelnökre, de aktív cserkész volt Bárdos Lajos zeneszerző, Sinkovics Imre, Zenthe Ferenc színművészek, Rubik Ernő tervezőmérnök vagy akár Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós is. Értékeit a mai, elüzletiesedő világban is megőrizte. Közösséget épít, közösségi létre szoktat, öntudatos, tisztességes, törvénytisztelő állampolgárokat nevel, talpraesett vezetőket képez. Keresztény és magyar. A mi kis kárpátaljai magyar közösségünknek is fel kell ismernie a cserkészetben rejlő értékeket és lehetőséget. Egészen másképp élnénk meg magyar létünket, ha településeinken cserkészcsapatok működnének. Látványosan szebb, egészségesebb, vidámabb közössége alakulna ki a kárpátaljai magyaroknak. Talán még a különböző szintű választások is szebb eredményeket hoznának, ha öntudatosabb magyarokat nevelnénk fel.

Cserkrónikás