Bunyó a Legfelsőbb Tanácsban

2010. december 24., 09:00 , 519. szám
Nemcsak az ellenzékieken, a parlamentarizmuson is sebet ejtettek

Minden idők legkegyetlenebb verekedése tört ki december 16-án este a kijevi Legfelsőbb Tanácsban. Az ellenzék a parlamentarizmus halálát emlegeti az eset kapcsán, a kormánypárti verőlegények meg azt mondják, ők csupán lehetővé tették, hogy a parlament folytathassa munkáját, elmagyarázták az ellenzéknek a viselkedési szabályokat.

December 16-án az ellenzéki BJUT-Batykivscsina képviselői egész nap megszállva tartották a Legfelsőbb Tanács szószékét és elnöki emelvényét, követelve a párt vezetője, Julija Timosenko exkormányfő ellen folyó politikai hajsza beszüntetését. A nap végén az ellenzéki képviselők úgy határoztak, hogy az éjszakát is az ülésteremben töltik, székekkel és láncokkal zárva le a bejáratokat. Azonban a Régiók Pártja képviselői valamivel kijevi idő szerint hét óra után kíméletlen támadásba lendültek. A támadók rövid, ám annál kegyetlenebb kézitusát követően behatoltak a terembe. Könyörtelenül ütlegelték az ellenzéki képviselőket, akik igyekeztek nem válaszolni erőszakkal az erőszakra, azaz nem ütöttek vissza. A parlamenti többséghez tartozó képviselők, többek között Olekszandr Volkov, Oleg Carev, Vlagyiszlav Zabarszkij és Elbrusz Tegyejev végül erőszakkal az elnöki emelvény elhagyására kényszerítették az ellenzéki honatyákat.

Az összecsapást megörökítették a teremben működő kamerák, a brutális támadókról és a véres arccal visszavonuló ellenzéki képviselőkről készült felvételek az egész világot bejárták.

A támadás következtében a BJUT öt képviselőjét kórházba szállították, kettejük állapota súlyos volt. Mihail Volincev például koponyasérülést szenvedett, Volodimir Bondarenkónak a keze sérült meg, Jurij Hnatkevicset pedig hordágyon vitték el a mentők. Hnatkevics állapota egyenesen kritikus volt. Az idős ember vérnyomása olyan magasra szökött, hogy az egészségügyiek sokáig még a szállítását sem merték megkockáztatni.

Később Bondarenko elismerte, hogy eddig még sosem volt ennyire kíméletlen incidens a parlamentben. "A verekedés egyoldalú volt - mesélte a képviselő. - A hátsó ajtón keresztül hatoltak be, azt gondolom, az Állami Őrszolgálat segítségével, mivel túl gyorsan és egyszerre nyíltak ki az ajtók." Az újságírók arra is felhívják a figyelmet, hogy a verekedés előtt a teremben kialudtak a fények, csupán néhány lámpa égett, félhomály volt.

Másnap, december 17-én a BJUT-Batykivscsina képviselői a Legfőbb Ügyészséghez fordultak, követelve a Régiók Pártja képviselőinek felelősségre vonását. A Legfőbb Ügyészség részéről közölték, hogy vizsgálatot indítanak a történtek kapcsán, az ellenzék azonban attól tart, hogy a hatóságok eltussolják az ügyet.

Az összecsapást követő napon az NU-NSZ és a BJUT-Batykivscsina képviselői a parlamenti ülés megnyitása után szinte azonnal elhagyták a termet. A BJUT képviselői távozás előtt egy-egy apró mécsest gyújtottak meg az ülőhelyükön, ami elmondásuk szerint a demokrácia temetését hivatott jelképezni a Legfelsőbb Tanácsban.

Miközben a házelnök bemutatta a láncokat, amelyek a parlament munkájának akadályozása után maradtak a teremben, munkatársai pedig sorra elfújták a BJUT-os képviselők után maradt mécseseket, a termen kívül az ellenzék a parlamenti tömegverekedés megszervezésével Viktor Janukovics elnököt, Volodimir Litvin házelnököt és Mikola Azarov kormányfőt vádolta meg. Anatolij Hricenko BJUT-os képviselő közölte, az ellenzék nem tér vissza az ülésterembe mindaddig, amíg hivatalosan is el nem ítélik az ülésteremben történteket. "Mert ahogyan tegnap cselekedtek a parlament ellen, a parlamentarizmus ellen, ugyanúgy fog cselekedni ez a buldózeres hatalom az egész társadalom ellen. Ennek véget kell vetni" - fogalmazott.

A hatalom nem vette különösebben a szívére a történteket. Mikola Azarov miniszterelnök, aki egyben a Régiók Pártjának elnöke, cinikusnak nevezte az ellenzékiek magatartását, pártja hivatalos közleményében pedig azt állítja, hogy a BJUT provokálta ki azt a "banális verekedést".

Viktor Janukovics az ukrán államfők jól bejáratott taktikáját követve megpróbált felülemelkedni a pártok "civakodásán". Az elnök, akinek véleményét éppen a Schmitt Pál magyar köztársasági elnökkel való találkozója után megejtett sajtótájékoztatón firtatta a sajtó, elítélte a képviselők verekedését. Szavai szerint nemegyszer elmondta és ma is megismétli, kategorikusan ellenzi, hogy a parlamentben bármikor fizikai erőt alkalmazzanak. "Végtére elérkezett már az ideje, hogy a politikusok megállapodjanak és magasabbra emeljék a politikai kultúra színvonalát minden oldalról" - mondta.

Árulkodó azonban Mihajlo Csecsetovnak, a Régiók Pártja parlamenti frakcióvezető-helyettesének nyilatkozata, aki múlt pénteken újságíróknak kijelentette, hogy "A mi képviselőink sohasem alkalmaznak fizikai erőt". Szavai szerint "Mi toleránsan biztosítottuk a parlament normális munkáját". "A Legfelsőbb Tanács üléseinek megtartását akadályozó népképviselőkkel folytatott profilaktikai beszélgetést követően legalább fél évre elmegy a kedvük a blokkolástól" - jelentette ki a képviselő, aki szerint ők egyszerűen "finoman elmagyarázták a viselkedési szabályokat".

szcs