A RIT jubileumi tárlata Ungváron

2010. december 24., 09:00 , 519. szám

Kedden Ungváron megnyílt az idén 20 éves Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) jubileumi tárlata.

A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban, ahol 21 művész mintegy 150 alkotását állították ki ez alkalomból, a házigazdák nevében Erfán Ferenc múzeumigazgató, a RIT tagja, valamint Riskó György, a társaság alelnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Szalipszki Endrét, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulját, dr. Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnökét, a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási bizottságának elnökét, dr. Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét, Kulin Zoltánt, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság első vezérigazgató-helyettesét. A teremben természetesen ott voltak az ünnepeltek, a RIT tagjai is: Benkő György, Berecz Margit, Erfán Ferenc, Hidi Endre, ifj. Hidi Endre, Hrabár Natália, Kolozsvári László, Kopriva Attila, Kulin Ágnes, Magyar László, Matl Péter, Őri Mihály, Réti János, Riskó György, Szocska László, Tóth Róbert, Veres Ágota, akiket a szépszámú közönség tapssal köszöntött.

Magyar László, a RIT elnöke ünnepi beszédében arról emlékezett meg, hogy éppen 20 évvel ezelőtt, az 1990 karácsonyát megelőző napokban gyűltek egybe azok a hasonlóan gondolkodó magyar művészek, akik úgy döntöttek, hogy az akkor már létező kulturális szövetség mellett egy magyar művésztársaságot is létrehoznak. Meglehet, 20 év nem túl sok, de nem is kevés, hangsúlyozta az elnök, aki rámutatott, hogy a két évtizednyi összetartás és munka eredményei számos külföldi és hazai kiállításban, alkotótáborban és alkotásban mutatkoztak meg. A jubileumi kiállítás ezekből a munkákból ajánl most egy – természetesen nem teljes – válogatást a művészetkedvelő közönség figyelmébe, jelezte Magyar László.

Szalipszki Endre konzul köszöntve a megjelenteket azt hangsúlyozta, hogy a kiállítás tanúsága szerint az elmúlt 20 esztendő rendkívül termékeny és értékes volt a kárpátaljai magyar művészek számára. Az alkotók közül Magyarországon is sokakat ismernek és becsülnek, amit az ott kapott kitüntetéseik is jeleznek, emlékeztetett. "Külön értéket képvisel az a szellemiség, amit az ő műveiken keresztül elvisznek innen, Kárpátaljáról a szomszédos országokba" – mutatott rá a szónok. Szalipszki Endre a főkonzulátus nevében arról biztosította a művészeket, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a jövőben is megtesznek mindent annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyar alkotók kapcsolatai Magyarországgal, a környező országokkal továbbra is gyümölcsözőek legyenek, illetve ismételten felajánlotta, hogy a társaság tagjai újabb kiállításokat rendezhetnek a főkonzulátus épületében.

Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke emlékeztetett, hogy a még a felbomlóban lévő szovjet birodalom idején létrehozott RIT célja a kárpátaljai magyar képzőművészek egyesítése volt. A társaság néhai alapító elnökét, Tóth Lajost idézve a szónok arról beszélt, hogy a szovjet érában sok kárpátaljai magyar művésznek nehéz volt eljutni műveivel akár a jelenlegi kiállításnak otthont adó megyei szépművészeti múzeumig is. Például, ha a mindenható "szakmai" zsűri úgy látta, hogy az alkotás ideológiailag nem megfelelő, azt bizony kirostálták, és az alkotót sokszor feketelistára tették, mondta. Brenzovics László szomorúan állapította meg, hogy a RIT alapító tagjai közül sokan – Veres Péter, Szemán "Öcsi" Ferenc, Jankovics Mária, Tóth Lajos – nem érhették meg ezt a jubileumi tárlatot. Ugyanakkor örömmel konstatálta: a régi alapító tagok mellett vannak a társaságban olyan fiatalok, akik tovább éltetik a kárpátaljai magyar képzőművészetet. Húsz év rendkívül sok idő, s ha egy szervezet képes nemcsak fennmaradni ennyi időn keresztül, hanem szépet s jót nyújtani az embereknek, az mindenképpen elismerésre érdemes – zárta beszédét a KMKSZ alelnöke.

Köszöntötte az ünneplő művészeket Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke is. Mint emlékeztetett, immár Beregszászban is van egy hely, és az a főiskola, ahol lehetőség nyílik a rendszeres kiállításokra. A szónok örömmel állapította meg, hogy a művészek termékenyek, s reményének adott hangot, hogy a Rákóczi-főiskolának adományozott munkáikból idővel állandó kiállítást sikerül nyitni a tanintézmény falai között. Orosz Ildikó úgy vélte, a RIT rendszeres kiállításai alkalmasak arra, hogy közelebb hozzák egymáshoz Ungvárt és Beregszászt, amelyeket ugyan fizikálisan alig néhány kilométer választ el, "de néha túl messze vagyunk egymástól, a centrum a vidéktől, a vidék a centrumtól".

A megnyitó vendége volt a Paloma vonósnégyes, amely Brahms, Mozart és Beethoven műveiből adott elő az egykori ungi vármegyeháza ódon falai között.

A kiállítást január közepéig tekinthetik meg az érdeklődők a megyeszékhelyen, majd a tárlat anyaga Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán is bemutatásra kerül.

A jubileumi tárlat kapcsán díszes katalógus jelent meg. A rendezvényt támogatta a Szülőföld Alap, a KMKSZ és a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum.

hk