A Zurgó együttes Csapon

2010. december 24., 09:00 , 519. szám

Sikeres ráti jótékonysági koncertje után kisebb, de annál lelkesebb közönség előtt lépett színpadra a Zurgó együttes a csapi Széchenyi István Középiskolában.

A rendezvény házigazdájaként Balogh Lívia, a KMKSZ Csapi Alapszervezetének elnöke adott hangot örömének, amiért közös nemzeti kincsünkkel, a moldvai csángó magyar népzenével a helyi közönség is megismerkedhetett. Dr. Tóth Csaba Attila révén itt került sor annak az öt tárogatónak az átadására, melyet Ivaskovics József, a Credo együttes vezetője állít majd a kárpátaljai magyar népzene iránt érdeklődők szolgálatába. A táncház mellett, ahol kicsik és nagyok egyaránt belekóstolhattak a magyar néptánc ízébe, különösen nagy sikere volt Nagy Bercel együttesvezető meséjének és Benke Félix Ágoston cincilésének.

A rendezvény méltó záróakkordja volt a hét jótékonysági rendezvényeinek, ahol az iskola rászoruló gyermekei javára folyt gyűjtés, illetve a karácsonyi "bolhapiacon" gazdára találhattak a gyermekek és kézművesek munkái. A jó hangulatú koncert mindenki számára ajándék volt az adventi időszakban.

bl