Kinevezés politikai okból?

2011. január 7., 09:00 , 521. szám

A Beregszászi Járási Tanács ülésszakán az oktatásban uralkodó áldatlan állapotokra hívta fel a figyelmet Sin József, a "KMKSZ"-UMP frakcióvezetője. Mint a képviselői beadványból kiderült, egyesek bárminemű törvénysértéseket, súlyos mulasztásokat elkövethetnek, a járási tanügy vezetője mégis vezetői állásba nevezi ki őket. Jellemző példa erre Gut község, ahol a kibocsátó vizsgát "felejtették" el levezetni ukrán nyelvből másfél éve. Vajon milyen kádermunkát végez Lengyel László járási oktatási osztályvezető, ha az említett időszakban már a harmadik igazgatóhelyettest nevezik ki a guti iskolába, most legutóbb a szülők megrökönyödésére újból azt a tanárnőt, aki a súlyos mulasztás okozója volt és az iskolában csak irritáló magatartásával tűnt ki, meg azzal, hogy "bizonyos okok" miatt neki nem tetsző tanárnőket próbált elbocsáttatni az iskolából, akik nem mellesleg kitűnő eredményeket értek el szakmailag? - veti fel a kérdést a képviselő.

Sin József nyilatkozata szerint az elhibázott káderkinevezések hátterében az áll, hogy a járási tanügy a kinevezésekkor nem az alkalmasságot, vezetői hozzáértést helyezi előtérbe, hanem a politikai hovatartozást.

A frakcióvezető elmondta, annak ellenére, hogy a tanácsülésen nem kapott megfelelő választ beadványára, az ügyet nem tekinti lezártnak, s felsőbb szerveket fog megkeresni az ügyben.

guti