Fertőző agyhártyagyulladás Kárpátalján

2011. február 11., 09:00 , 526. szám

Többeket kezelnek fertőző agyhártyagyulladásra utaló tünetekkel Ungváron, a kárpátaljai megyei járványkórházban - adta hírül kedden az ua-reporter.com ungvári internetes hírportál, valamint az MTI Mihajlo Poljakra, a járványkórház főorvosára hivatkozva. A szakember szerint ugyanakkor nincs járvány Kárpátalján.

Poljak tévécsatornáknak nyilatkozva is megerősítette a hírt. Ungváron jelenleg ugyan 58 beteget kezelnek, illetve figyelnek meg fertőző agyhártyagyulladás gyanújával, ám a betegséget eddig csak öt személynél diagnosztizálták. Az első beteget, egy kisgyereket január közepén szállították a járványkórház intenzív osztályára, s a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni az életét - közölte. Hozzátette: a fertőzés Ungvár roma lakossága körében jelent meg. A főorvos az esettel kapcsolatban elmondta: a fertőzés által érintett személyek kórházi kezelését a roma közösség rossz szociális körülményeire való tekintettel és a megelőző kezelés eredményességének, valamint az egészségügyi dolgozók állandó felügyeletének biztosítása érdekében rendelték el.

Az orvosok igyekeznek megnyugtatni a lakosságot, szerintük Ungváron nincs agyhártyagyulladás-járvány. Csupán a fertőzéses esetek minden évben megfigyelhető megszaporodásáról van szó - írta beszámolójában az ua-reporter.com. A megyében ugyanakkor hetek óta keringenek hírek arról, hogy tömeges megbetegedést okozó, cseppfertőzés útján terjedő járványos agyhártyagyulladás ütötte fel a fejét Ungvár és a hozzá közel fekvő Perecseny város romatelepein - emlékeztet az MTI. A korábbi, hivatalosan meg nem erősített kárpátaljai hírek még 150 betegről szóltak, ám ezek az értesülések később nem nyertek megerősítést.

Az agyhártyagyulladás egyike a legismertebbeknek az idegrendszert érintő fertőző betegségek közül, a lágy agyburok gyulladásos betegsége - írja a webbeteg.hu. Lefolyása szerint lehet heveny vagy krónikus, illetve a kórokozótól és a szervezet szöveti és sejtszintű reakciójától függően különböző típusú, úgymint gennyes, savós vagy tuberkulózisos eredetű. A hirtelen jelentkező, súlyos lefolyású, fertőző agyhártyagyulladáskor a betegség gennyes, baktériumok okozta formájáról van szó. Az antibiotikumok feltalálása előtt a betegség gyógyíthatatlan, halálos kimenetelű volt. Az ua-reporter.com hozzáteszi: az agyhártyagyulladás a gyerekekre a legveszélyesebb, s ők is betegednek meg a leggyakrabban.

hk