Multikulturalitás a mindennapokban

2011. február 18., 09:00 , 527. szám

A Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, a komáromi Selye János Egyetem (Szlovákia), a brnói Mendel Egyetem (Csehország), valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) a Visegrádi Alap (International Visegrad Fund) támogatását közösen elnyerve tavaly nyáron fotópályázatot írt ki Multikulturalitás a mindennapokban címmel. A legjobbnak ítélt fotókból összeállított kiállítás Debrecen, Komárom, majd Brno után február 14-én a KMF Gross Arnold termében is bemutatásra került.

A tárlatmegnyitón a Debreceni Egyetemről (DE) érkezett küldöttség tagjaként részt vett dr. Jávor András rektorhelyettes, dr. Agócsné Ádám Vilma oktatási igazgató, valamint dr. Fürjné Rádi Katalin és Danyi Katalin, a DE Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának külső kapcsolatokért felelős vezetője, illetve PR-referense.

Dr. Soós Kálmán, a KMF rektora megnyitó beszédében a fotópályázat hátterét ismertette, kiemelve: "Az emberiség története gyakorlatilag egyenlő a közösségek, népek, kultúrák és civilizációk történetével, melyen belül természetesen az egyén története is külön-külön benne van. Ezen kulturális sokszínűséget jelenítik meg a tárlaton kiállított fotók."

A kiállítás anyagáról szólva dr. Jávor András elmondta: a pályázat kiírását követően összesen 78 pályamunka érkezett be, ebből három Kárpátaljáról. A munkákat nemzetközi zsűri bírálta el, az ünnepélyes díjátadó ünnepségre pedig tavaly október 1-jén került sor Debrecenben. Ennek értelmében az első és a harmadik helyezést egy-egy brnói, a második helyet pedig egy debreceni fotós nyerte el. Mindhárom helyezett tárgyjutalomban részesült. Jávor András megemlítette még, hogy bár Kárpátaljáról érkezett be a legkevesebb pályamunka, ennek ellenére született egy különdíj, melyet a zsűri a nagyberegi Makó Andrásnak ítélt oda Játsszunk gyerekest címet viselő munkájáért. A tárlatmegnyitón jelen volt maga a díjazott is, akinek a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ez alkalommal külön gratulált, majd átadta számára a különdíjat.

A kiállítást március 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

F.Zs.