Dicsérni az Urat és megmaradni magyarnak

A Glória koncertje Beregszászban

2011. március 11., 09:00 , 530. szám

Emlékezetes zenei élményben volt részük azoknak, akik múlt szombaton este a beregszászi római katolikus templomba látogattak. Ez alkalommal ugyanis a Glória Ifjúsági Együttes adott koncertet, akik egészen Técsőről utaztak ide, hogy énekeljenek és zenéljenek a közönségnek.

Az együttesről annak vezetőjét, Rácz István técsői római katolikus plébánost kérdeztük, aki elmondta: "A Glória Ifjúsági Együttes még egészen fiatal, kb. egy éve alakítottuk meg. Glória magyarra lefordítva dicsőséget jelent. Fellépéseink során énekeinkkel a "Soli Deo gloria" latin kifejezést hirdetjük, melynek jelentése: Egyedül Istené a dicsőség. A csapattagok életkora vegyes: a többség még egészen fiatal, de pl. szolgál köztünk négygyermekes családanya is. Fontos megjegyezni, hogy sokan kizárólag katolikus tagokból álló együttesként említenek bennünket, ami nem teljesen igaz. Többségünk ugyan valóban katolikus, de reformátusok is részt vesznek a munkában. Técső a felső-Tisza-vidéki magyar fiatalság egyik szellemi központja, a városban sokan tanulnak a környék magyarlakta településeiről. Az itt tanuló diákok közül számosan keresnek fel bennünket azzal a szándékukkal, hogy belépjenek az együttesbe. Senkit nem utasítunk el: aki énekkel és zenével kívánja dicsőíteni az Urat, azt szívesen látjuk. Hiszen nem az a fontos, ki milyen vallású, hanem az, hogy közösen énekeljük meg Isten dicsőségét.

Ami a repertoárt illeti: zömmel katolikus ifjúsági énekeket adunk elő, de a magyar nemzeti ünnepek alkalmával az alkalomhoz illően nemzeti érzelmű dalokat is felveszünk a palettára. Fontos megemlíteni, hogy a csapat mindent közösen beszél meg, ami garantálja az összhangot és eredményességet."

A beregszászi fellépés kapcsán István atya elmondta még: "Beregszászban - ami a szülővárosom - már régen szerettünk volna fellépni. Egy nem titkolt cél is közrejátszott ebben. Sok beregvidéki magyar előtt ismeretlen a szórványmagyarság helyzete, vagy ami még megdöbbentőbb, maga a puszta léte is. Például amikor Técsőre kerültem plébánosnak, volt olyan ismerősöm, aki úgy reagált erre: "Olyan messzire? Hát ott élnek még magyarok?" A kérdésre válaszolva: nemcsak élnek ott magyarok, hanem lelkesek, tevékenyek és nemzetükhöz hűek, akik meg akarnak maradni. Úgy vélem, az együttes tagjai fellépésükkel is igazolják mindezt."

A koncert végén Rácz István megköszönte a hívek figyelmét, majd elmondta: az együttes munkája folyamatos, legközelebb március 15-e megünneplésére készülnek Técsőn, ahol az alkalomhoz illő dalokat szándékoznak előadni.

F.Zs.