Ivan Baloga csak szeméttárolóról beszél

Palágykomoróc-Kisszelmenc

2011. március 25., 09:00 , 532. szám

Február 25-én megjelent számunkban már beszámoltunk a Palágykomoróci Községi Tanácshoz tartozó Kisszelmenc határában létesítendő szemétfeldolgozó üzem körül kirobbant vitáról. Az említett településeken sokan ellenzik, mások a polgármesterrel és a helyi tanács képviselőivel együtt lelkesen támogatják a terveket. Mára úgy tűnik, hogy a helyzet teljes mértékben átalakult.

Megkérdeztük az ügyben ugyancsak érintett szlovákiai település, Szirénfalva (Ptruksa) polgármesterét, Takács Sándort is. A tervezett létesítmény a közvetlenül a szlovák-ukrán határ mentén elterülő, 500 lakosú felvidéki magyar falu mellett kerülne kialakításra. Takács Sándor a Kárpátaljának elmondta: "A történetben már az is gyanús, hogy közvetlenül mellettünk, az egykori szirénfalvai határban akarják ezt a létesítményt kialakítani, és nekem mindezt a Duna TV-t nézve kellett megtudnom. Amiért Illár József, palágykomoróci kollégám nem időben tájékoztatott, meg kell mondjam őszintén, hogy ezen az oldalon én megmozgattam a kapcsolataimat. Nagy Józsefet, Szlovákia környezetvédelmi miniszterét tájékoztattam a helyzetről, aki tudtommal már tett is lépéseket az ügyben.

Mi is vizsgáljuk az ide vonatkozó bilaterális szerződéseket. Én előkerítettem a szlovák-ukrán közös bizottság által 2003-ban elfogadott kétoldalú dokumentumokat, amelyekben az ukrán fél garantálja a Latorca vizének tisztaságát. Ugyanis a határtól nem több mint hét kilométerre vannak azok a rétegvízkutak, amelyek az egész környéket, az Ung-vidék mellett a Bodrogköz jelentős részének településeit is ellátják egészséges, tiszta ivóvízzel. Ha itt a vízbázis egy véletlen technológiai hiba miatt beszennyeződik, akkor már késő lesz megijednünk. Egyelőre annyit mondhatok, hogy tájékozódni fogok az ügyben."

Talán megnyugodhatnak a szemétfeldolgozó ellenzői, hisz az Ungvári Járási Tanács legutóbbi ülésén Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke személyesen tájékoztatta a járási képviselőket a megyei önkormányzat nagyszőlősi koordinációs tanácsülésének eredményeiről. A nagyszőlősi fórum központi témája a kárpátaljai hulladékkezelés kérdése volt. Baloga elmondta, hogy megyénkben több mint 300 hivatalosan engedélyezett szeméttelep van, amelyek számát legfeljebb 18-15-re kellene csökkenteni. Béres Katalin, Palágykomoróc járási képviselője tájékoztatta a megyei tanács elnökét arról, hogy az Ungvári járásban, a palágykomoróci tanács határában a helyi önkormányzat nem szeméttelepet akar létrehozni, hanem egy szemétfeldolgozó üzemet, ennek a létrehozásához járultak hozzá a helyi képviselők. Ugyanakkor elhangzott, hogy egyelőre korszerű szemétfeldolgozóra nincs pénz, viszont az Ungvári járásban kialakult tarthatatlan helyzetet gyorsan meg kellene oldani. A tavalyi évben jelentkező külföldi befektetők sem ígértek forrásokat, ők csak a technológiájukat, szaktudásukat hoznák. Egyelőre pedig nincs olyan nyertes európai uniós pályázat, amelyből finanszírozni lehetne a megvalósítást. A megyei vezető elmondta, hogy az lenne a leggazdaságosabb, ha a szeméttelepet a járás központi részén alakítanák ki, hogy minden irányból könnyen megközelíthető legyen, ennek a feltételnek pedig a kisszelmenci telephely nem biztos, hogy megfelel.

Megkérdeztük az ügyben Mackó Istvánt, az Ungvári Járási Tanács elnökének tanácsadóját, a KMKSZ-frakció tagját, aki elmondta: "Szerintem is a járásunk minden részéből könnyen és gyorsan megközelíthető telephely lenne a legideálisabb Ungvár és az Ungvári járás szeméttároló telepe számára. A KMKSZ képviselő-testülete a folyton változó kiindulási helyzet és a kevés információ miatt még nem tudott saját koncepciót kialakítani az ügyben, de a napokban összeül a frakció és kialakítjuk álláspontunkat."

Badó Zsolt