2011. április 8.

2011. április 8., 10:00 , 534. szám

1 Kor 1, 18.22-24

Nagyon sokat elárul egy emberről az, ahogyan és amiről beszél. Hiszen a beszéd az egyik legfontosabb megnyilatkozási módunk. Nemcsak egykor Korintusban, hanem ma is sokféle az emberi beszéd. Néha úgy tűnik, a pénzünk mellett a szavaink is inflálódnak. Mindnyájan áhítjuk a megnyugtató, bajokat, sebeket gyógyító szót, s mégis mennyivel több felkavaró, nyugtalanító, üres beszédet hallunk és mondunk.

Az igeszakaszban megjelenik az emberi istenkeresés csődje és az Isten emberkeresése. Kétféle emberi istenkeresésről szól: az egyik a bölcsesség, a másik a jelek útján keresi az Istent. Az apostol úgy beszél a kétféle megközelítésről, hogy jól ismeri őket egyrészt műveltsége, másrészt pedig származása folytán. Megjelenik itt a bölcs görög filozófus, az írástudó zsidó teológus, "a vitázó", a szónok, akik együtt "a világ", azaz az emberiségnek Istent megtalálni vágyó, de még meg nem talált része.

Ezzel szemben Pál arról ír, hogy Isten döntése az volt, hogy nem azon a módon ismerteti meg magát, ahogy a bölcsek, írástudók és vitázók várták, vagy próbálták őt megtalálni. Isten élő és cselekvő Úr, aki nem mihozzánk igazodik, de ha az ember elveszni nem akar, akkor hozzá kell igazítania az életét, hitét, gondolkodását. A kereszt eseménye Isten döntő, életmentő szava az emberhez. Döntő és döntésre hívó, kikerülhetetlen tett. Szembeállít önmagammal, sokszor eltorzuló istenképemmel, hitem fogyatékosságával, bűneim súlyával.

Felszabadít, hogy a Fiú kereszthalálával nem befejeződött az Istenre találás, az üdvösség lehetősége, hanem elkezdődött neked és nekem!

Jenei Károly