"Úgy szeretném meghálálni"

Anyák napi ünnepség Palágykomorócon

2011. május 6., 10:00 , 538. szám

Május első vasárnapján, Palágykomorócon a kultúrházban bensőséges ünnepség keretében köszöntötték az édesanyákat.

Elsőként a helyi óvodások mutatták be műsorukat, majd a Palágykomoróci Hagyományőrző Társaság Hajnal csoportja egy keringőt adott elő, a Kistücsök csoport tagjai pedig csárdással, valamint anyák napi versekkel és énekekkel igyekeztek megörvendeztetni az ünnepelteket. A helyi Örökzöld Nyugdíjasklub tagjai énekeltek, a Napsugár Tánccsoport ritmikus tánccal, a Szivárvány Tánccsoport rock and rollal és csacsacsával, a Nefelejcs Leány- és Asszonykórus pedig népdalcsokorral és az alkalomhoz illő dalokkal köszöntötte az édesanyákat, illetve bemutatták az Egy anya megpróbáltatásai című, mindenkit jó kedvre derítő bohózatot. Munkácsi Tímea Beethoven Für Elise című művét játszotta zongorán. Az osztályfőnöki óra című színdarab ugyancsak az édesanyákról szólt, amelyet a helyi Napsugár Tánccsoport tagjai és a tanárnőt alakító Andrejcsák-Tóth Anetta, a palágykomoróci KMKSZ-alapszervezet elnöke adott elő. A Számla című humoros és egyben tanulságos darabot a kultúrház igazgatója, Illár Viktória és Balogh Emília mutatta be. Vendégfellépők is érkeztek Sislócról.

Az anyák napi ünnepség végén Illár József, Palágykomoróc polgármestere egy-egy szál virággal köszöntötte az édesanyákat. Végül az összes fellépő közösen elénekelte az Úgy szeretném meghálálni című dalt.

bzs