Gödény vitéz legendája

Bár a verhovinai Alsókalocsa falut igen nagy távolság választja el a Nagyszőlősi járás délkeleti részén, az ukrán-román határon fekvő, a járási központtól hét kilométerre eső Gödényházától, mégis hosszú árnyékot vet a mindössze 592 lakosnak otthont adó ugocsai kistelepülésre, a közeli Tekeháza társközségére, tekintve, hogy a szovjet korszakban jelentős számú ukrán telepes érkezett a fent említett hegyvidéki helységből az addig színmagyar Gödényházára, teljesen megváltoztatva a falucska nemzetiségi összetételét.

Egy helyi monda - és a valóság

A helyi monda szerint egykoron egy Gödény nevű vitéz szolgált a királyházai Nyalábvárban, s egy ízben, amikor az Árpád-házból származó V. István a királyi tulajdonban lévő, nevezett erősségben tartózkodott, felajánlotta katonájának, hogy hűséges szolgálata jutalmául annyi földet adományoz neki, amennyit körbe tud lovagolni addig, amíg ő az erősségben épült palotájában ebédel. Gödény erre felnyergelt, s Tekeházától délre jelentős nagyságú földdarabot nyargalt körül az uralkodó hosszúra nyúlt, nyolcfogásos ebédje alatt, a király pedig állta a szavát, s a vitéznek adta a körbevágtatott területet, s róla nevezték el Gödényházának a birtokon létrejövő települést.

A valóságban már jóval az 1272 és 1325 között épült Nyalábvár falainak a felhúzása előtt is létezett itt egy szász vagy flamand telepesek által lakott falu, Tornatelek, melyet teljesen elpusztítottak az 1241-1242-es tatárjárás során Magyarországra törő mongol-tatár hadak. 1262-ben azután IV. Béla fia, István ifjabb király (az 1270-ben trónra lépő leendő V. István) a Gödény családból származó Munkach fia Nedének adományozta Tornatelek pusztává lett területét cserében Nede Szatmár vármegyei, adorjáni birtokáért, s Gödényházáról is első izben az adománylevélben olvashatunk, melyben még villa Gewdenként (vagyis Gödényfalvaként) említik meg a helységet, mely csak később kapta meg mai nevét. Az elkövetkező századokban pedig a település magyar kisnemesi községként élte a maga életét, melyet a gödényháziak, illetve más, ugyancsak Szatmár vármegyéből származó kisnemesek népesítettek be, akik zselléreket is felfogadtak, ám jobbágyréteg sohasem alakult ki a faluban. S mivel sok kisbirtokos cserépedény-készítéssel egészítette ki a jövedelmét - termékeiket a szomszédos településeken értékesítették -, így a kisközség lakóit a múltban csuprosok néven emlegették a dél-ugocsai vidéken.

A II. világháborúban 39 gödényházai katona esett el, míg a szovjet megszállók 1944 novemberében 30 férfit hurcoltak el a faluból, akik fele odahalt. Az elszlávosítási politika, valamint az elvándorlás "eredményeként" pedig jelenleg már csak a lakosság mintegy 40 százaléka, 241 lakos vallja magát magyarnak.

Ugocsától Észak-Afrikáig

A község legidősebb lakosa, a 92 éves Tarnay Béla is megjárta a világháborút.

- A szüleim úgy 50 hektáron gazdálkodtak, de a jövedelmük nagyobbrészt nem a megtermelt szemesek eladásából, hanem a jelentős számban nevelt húsmarhák értékesítéséből származott, a cseh érában kassai, brnói és prágai, az 1938-ban visszatért magyar világban pedig budapesti kereskedők vásárolták meg a felhizlalt ökreiket és teheneiket - emlékezik vissza beszélgetőtársam.- Közben 1938. szeptember 1-jén, a Szudéta-válság idején, a csehszlovák mozgósításkor engem is besoroztak a kassai 105-ös hegyi tüzér századba, és a Szudéta-vidékre vezényeltek. Egy hónap múlva azonban - a müncheni megegyezés következményeként - a Harmadik Birodalom egy puskalövés nélkül megszerezte Csehország akkor még német többségű északi és nyugati határvidékét, engem pedig leszereltek, s hazajöttem az első bécsi döntés eredményeként Magyarország kötelékébe visszatért szülőfalumba.

1939-ben elvégeztem az akkor még működő Munkácsi Kereskedelmi és Pénzügyi Akadémiát, a következő esztendőben pedig besoroztak a Magyar Királyi Honvédségbe, a szegedi 20. gyalogezred katonája lettem, s a Tisza-parti városban működő tisztiiskolába irányítottak, ám mielőtt elvégezhettem volna, 1941 tavaszán kitört a Jugoszlávia elleni háború. Április 4-én a mi ezredünket, ennek tagjaként pedig engem is kiküldtek a frontra, s hadapród őrmesterként vettem részt Bácska felszabadításában. Jelentős harcokat vívtunk - többek között - a Ferenc-csatorna mentén kiépített jugoszláv erődvonalnál, ahol is kúszva közelítettük meg a betonerődöket, és kézigránátokkal, illetve lángszórókkal füstöltük ki azokat. Április végére kezünkre is került Bácska, én pedig visszatértem a tiszti iskolába, melynek elvégzése után, 1941 októberében hadnagyként vezényeltek ki a keleti frontra, ahol a következő év májusáig élelmezési tisztként szolgáltam az I. Magyar Hadsereg kötelékébe tartozó 20. honvéd gyalogezred műszaki alakulatánál.

1942-ben azután átképeztek rádiós tisztnek, s a Duna-tengerjáró katonai szállítóhajókra kerültem. Budapestről indultunk, "lecsorogtunk" a Dunán, a Fekete-tengerről pedig átkeltünk a Földközi-tengerre, ahol javában dúlt a háború, amiből mi is kivettük a részünket. Élelmiszer-utánpótlást szállítottunk az itáliai kikötőkből az Észak-Afrikában harcoló német-olasz alakulatoknak, s míg napközben német vadászgépek járőröztek a tenger fölött, addig éjjel a szövetséges bombázó és torpedóvető repülőgépek uralták a légteret. Az egyik légitámadás során minket is eltalált egy torpedó, de azért még be tudtunk vánszorogni a tuniszi kikötőbe. 1943 májusára azonban az angol-amerikai-francia erők legyőzték a tengelyhatalmak észak-afrikai csapatait, s a mi hajóútjainknak is vége szakadt.

Visszahelyeztek élelmezési tisztnek az I. Magyar Hadsereghez, Kárpátaljára vezényeltek, 1944 őszén viszont Nagybereznánál szovjet fogságba estem, s a szolyvai hadifogolytáborba vittek, ahol embertelen körülmények uralkodtak, ezért decemberben két bajtársammal együtt megszöktem. Az oroszok elfogtak, visszakísértek minket a lágerbe, de mi másodszor is megszöktünk, s akkor már több sikerrel jártunk, én is épségben hazaértem Gödényházára, melyen akkorára már rég túlment a front. Szerencsére a hadifogolytáborban nem jegyezték le a személyi adatainkat, csak sorszámot kaptunk, így otthon már nem kerestek a megszálló katonai hatóságok. A háború után pedig elvégeztem a Kijevi Pénzügyi Technikumot, majd Nagyszőlősön helyezkedtem el a járási pénzügyi osztályon, s onnan is mentem nyugdíjba.

Kevés magyar gyerek születik

- A KMKSZ Gödényházai Alapszervezete 1989-ben az elsők között alakult meg, s jelenleg 146 tagot tömörít a soraiban - tájékoztat Volenszky Rozália alapszervezeti elnök. - A 90-es évek elején a temetőben felavattuk a sztálini terror áldozatainak az emlékművét, tavaly - a Szülőföld Alapnak a KMKSZ megyei szervezete által lebonyolított falunévtábla-állítási programja keretében - felavattuk a kétnyelvű, címeres falunévtáblánkat, s egészen négy évvel ezelőttig rendszeresen megünnepeltük március 15-ét, ám mára megszűnt a kezdeti lelkesedés, s már csak a szüreti bálok alkalmával tudjuk egybegyűjteni a helybeli magyarokat.

A gödényházai nemzetrész identitástudatát meggyengítette, hogy az 1970-es években megszüntették a magyar elemi iskolát, s ukrán tannyelvűvé tették a később általános iskolai rangra emelt oktatási intézményt.

- S bár 1997-ben újból megnyílt a négyosztályos magyar tagozat, az általános iskola 2007-es bezárása óta nem indul magyar első osztály az elemivé "lefokozott" tanintézetben - kapcsolódik be a beszélgetésbe Huszár Mária, az alapszervezet alelnöke.

- Kevés gyermek születik ebben az elöregedő kis faluban, csupán az utóbbi időben kezd kissé növekedni a születésszám, de az is csak a betelepült ukránok körében - veszi vissza a szót Volenszky Rozália. - Amíg volt magyar tagozat, a negyedik osztályt befejezett gyermekek többsége a helybeli ukrán nyelvű általános iskolában tanult tovább, de olyan szülők is akadtak, akik a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolába járatták a gyermekeiket, s ma is van néhány diák, akik még az anyanyelvű elemi iskolában kezdték meg a tanulmányaikat, s jelenleg a járási központ magyar középiskolájának a felső osztályaiban sajátítják el a tudományok alapjait. Ők a reggel hat órakor a mi falunkba is betérő, majd délután két órára visszaérkező menetrend szerinti Csepe-Nagyszőlős autóbuszjárattal utaznak be a járási központba, míg a többi helybeli iskolás a most véget érő tanévben beindított iskolabusszal jár be az ukrán tannyelvű Tekeházai Középiskolába.

Két évvel ezelőtt viszont a Gödényházáról Magyarországra elszármazott dr. Dobra Margit ügyvédnő kezdeményezésére (aki szeretné elejét venni annak, hogy szülőfalujában elhalkuljon a magyar szó) beindult a fakultatív magyar nyelvoktatás, melynek foglalkozásaira vasárnaponként kerül sor a helybeli elemi iskolában. Jakab Gabriella és Dimicki Klára tartják meg az órákat, melyeken általában 17 gyermek vesz részt, magyarok és ukránok vegyesen, akik nyelvünk elsajátítása mellett megismerkednek nemzetünk íróival, továbbá magyar népi mondókákkal, gyermekjátékokkal, illetve néptáncokkal, s a tanárok tervezik, hogy a későbbiekben nemzetünk történelméről is beszélnek majd a gyermekeknek.

Hitélet - kisebbségben

A helybeli görög katolikus magyarok kisebbséget alkotnak az ukrán többségű egyházközségben, de amikor magyar nemzetiségű parochust neveznek ki a faluba, akkor két nyelven tartják meg a szent liturgiát. Néhány éve viszont egy Verécéről bejáró ukrán pap vezeti a templomi szertartásokat, csak a Miatyánkat mondják el magyarul is, s most a gondnok is ukrán nemzetiségű. A szórványban lévő római katolikusok ugyancsak a görög katolikus szentegyházat látogatják.

- A református gyülekezetnek jelenleg 102 tagja van, s Molnár Lóránt nagyszőlősi lelkipásztor jár ki hozzánk hetente kétszer, ő tartja meg a vasárnapi és - keddenként - a hétköznapi istentiszteleteket, s ugyancsak ő vezeti le a bibliaórákat, a hittan-, valamint a konfirmációs foglalkozásokat - mutatja be az egyházközséget Bökényi Emma, a gyülekezet pénztárosa. - Az utóbbi években általában 1-2 keresztelőre, 2-4 temetésre, s egy-egy esküvőre kerül sor, sok a magyar-ukrán vegyesházasság, s bár az ezekből született gyermekek is megtanulnak magyarul, de csak "konyhanyelven" beszélnek, mivel nincs anyanyelvű iskolánk.

Az 1990-es évek elején visszakaptuk a régi paplakunkat, de addigra olyan rossz állapotba került, hogy le kellett bontanunk, s a helyén építettük fel - 1994 és 1998 között - a gyülekezeti termet is magába fogadó új parókiánkat. A munkálatokat dr. Dobra Margit finanszírozta, az egyháztagok pedig közmunkában hozták tető alá az épületet. Önerőből, a hívek adakozásából újítottuk viszont fel a templomunkat az utóbbi évek során, s a kicsiny gyülekezet annyi pénzt fordított a munkálatok elvégzésére, hogy most nem tudunk gyűjtőakciókat szervezni egyéb célokra. Az egyházkerület diakóniai osztályának a támogatásával viszont karácsonykor rendszeresen élelmiszercsomagokat ajándékozunk az idős, özvegy, illetve rossz anyagi helyzetben lévő híveknek.

Földek - bérben

- A kolhoz felbomlásakor háromhektáros parcellákat osztottak szét a gazdaság volt munkásai között, de a többségük idős ember, erőgépekkel sem rendelkeznek, ezért az egyetlen helybeli, valamint egy tiszapéterfalvai farmernek adták bérbe a földek nagy részét, akik évente négy mázsa terményt fizetnek a bérleti díj fejében - vázolja fel Volenszky Rozália a megélhetési helyzetet. - Csak néhány fiatal foglalkozik nagyobb mértékben a mezőgazdasági termeléssel, s mindössze 3-4 személy rendelkezik fóliaházzal, akik a falubelijeiknek adják el a megtermelt zöldségféléket. A farmerek részben ugyancsak helyben értékesítik a szemeseket, részben pedig királyházai viszonteladók vásárolják fel azokat. A községi csorda mára mintegy 40 darab jószágra csökkent, s a tehéntartó gazdák a szarvasmarhával nem rendelkező gödényháziaknak adják el a tejfeleslegüket. Kisszámú helybeli lány és asszony Magyarországon vállal idénymunkát, szőlőt szednek szüret idején. A munkaképes korú lakosok túlnyomó többsége pedig vagy a Nagyszőlősi Automotive Ukraine Kft.-ben, vagy az odesszai, kijevi, moszkvai építkezéseken keresi meg a kenyerét. A megye területén viszont nem tudnak elhelyezkedni, mert a kárpátaljai építőiparban már nem jut számukra munkahely.

L. M.