Hogyan fordulhatunk az Európai Bírósághoz?

2011. június 10., 10:00 , 543. szám

"Évek óta perben állok a hatóságokkal egy örökségbe kapott ingatlan tulajdonjoga miatt. Jelenleg úgy tűnik, végül elvesztem a pert. Az ügyvédem eazt mondta, hogy ebben az esetben lehetőségem lesz az Európai Bírósághoz fordulni. Mit jelent ez?"

- Rovatunkban korábban már foglalkoztunk ezzel a témával (X. évfolyam 27. (498.), 2010. július 2.-i szám), azonban a hasonló esetek növekvő száma miatt talán nem felesleges még egyszer felidézni a legfontosabb tudnivalókat. A Strasbourgban székelő Emberi Jogok Európai Bírósága azoknak a kereseteit vizsgálja, akik az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelmének Európai Konvenciójában foglaltak megsértése miatt tesznek panaszt. A szóban forgó Konvenció egy olyan nemzetközi szerződés, amelyet aláírva az európai országok többsége vállalta az abban, s annak négy (No. 1., 4., 6., 7.) kiegészítő jegyzőkönyvében foglalt alapvető emberi és szabadságjogok betartását. Ehhez a konvencióhoz Ukrajna is csatlakozott.

Javasolnám, hogy mielőtt úgy dönt, az Európai Bírósághoz fordul, tanulmányozza át ezeket a dokumentumokat, azaz a Konvenciót és annak mellékleteit. A bíróság ugyanis kizárólag azokat a kereseteket vizsgálja, amelyekben a Konvencióban és mellékleteiben rögzített jogokról van szó. Ráadásul csupán az államhatalmi (törvényhozási, végrehajtási, bírósági) szervek határozataival vagy intézkedéseivel kapcsolatban nyújthat be keresetet. A Bíróság nem foglalkozik a magánszemélyek vagy nem állami intézmények elleni keresetekkel.

Mielőtt az Európai Bírósághoz fordulna, ki kell merítenie minden jogorvoslati lehetőséget abban az országban, amely ellen keresettel kíván élni, azaz esetünkben Ukrajnában.

hk