Kamatoztatni az Istentől kapott tálentumokat

Papszentelés Beregszászban

2011. július 8., 10:00 , 547. szám

Június 29-én a beregszászi görög katolikus templomban bensőséges szentelési szertartás keretében Milan Sasik munkácsi görög katolikus püspök pappá szentelte Szkoropádszky Péter diakónust. Szkoropádszky Péter 1985. augusztus 20-án született Beregszászban, tanulmányait a Nyíregyházi Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte, jelenleg pedig a Budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetének I. évfolyamos doktorandusz hallgatója. Szentelése azon szempontból is jelentőségteljes, hogy a görög katolikus egyház működésének újraengedélyezése óta ő az első magyar diakónus, akit a beregszászi görög katolikus templomban pappá szenteltek.

A szentliturgia ünnepi olvasmányai Szent Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt leveléből, valamint Szent Máté evangéliumából hangzottak fel.

Milan Sasik püspök rámutatott, hogy kettős ünnepet méltatnak, hiszen Szent Péter és Pál főapostolok napjának méltatásán kívül Isten egy újabb szolgája, Péter diakónus részesül a papság szentségében, ami pedig mindig nagy esemény, hiszen ekkor egy keresztény különleges felhatalmazást kap Krisztus üzenetének tolmácsolására.

„Az az ember, aki elfogadja Isten papi szolgálatra történő hívását, sokkal inkább kell, hogy elfogadja az Isten akaratát is, mint egy egyszerű hívő – mondta a püspök. De minden keresztény arra hivatott, hogy az Isten akaratát teljesítse.” Milan Sasik a keresztény és a pogány ember közötti különbségről szólva rámutatott arra, hogy bár a pogányok is hisznek istenekben, ők imáikért „jogos” elvárásnak tekintik, hogy kéréseik teljesüljenek. A keresztény ember ezzel szemben nem követelőzik, hanem mindennap felteszi a kérdést: Istenem, mi a te akaratod, mit kell tennem?

Szentbeszédének végén a püspök rávilágított arra, hogy minden egyes nap, minden egyes anyagi és szellemi javadalom Isten ajándéka, melyért nap mint nap köszönetet kell mondanunk neki, egyben kérni őt, hogy mindezt bölcsen tudjuk felhasználni. A tálentumokról szóló példázat kapcsán rámutatott arra, hogy akárcsak a példázatban szereplő gazda, egy napon majd az Úr is kérdőre von bennünket: Hogyan kamatoztattátok a tőlem kapott tálentumokat? „A legnagyobb ajándék pedig nem más, mint a hit. Ha valaki elveszti a hitét, elveszti mindenét. Ezt példázza a szovjethatalom egyházpolitikája is, hiszen a hitet támadva akarták az embereket megtörni, de végül maga a pogány hatalma tört meg” – zárta szavait a püspök.

Megható pillanatok következtek, ezután: Demkó Ferenc esperes a püspök úr elé vezette a felszentelésre váró Szkoropádszky Pétert, kinek esküjét meghatottan fogadta a hívek sokasága. A szentelési szertartás és a papi ruhák átadását követően sor került a felszentelt pap első áldásosztására is.

F. Zs.