Orbán Viktort újraválasztották

Fidesz-kongresszus

2011. július 8., 10:00 , 547. szám

Vasárnap tartotta Budapesten XXIV. kongresszusát a Fidesz. A Magyarország megújul jelszóval megrendezett tisztújító tanácskozáson ott voltak a határon túli magyar szervezetek képviselői, köztük Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

Kövér László, a nagyobbik kormánypárt választmányi elnöke szerint az elmúlt fél évet zsúfolt törvényalkotási munka jellemezte, az új alaptörvény elfogadásával pedig véget ért a rendszerváltás 21 évig tartó átmeneti időszaka. Az ellenzéki pártokról szólva kifejtette: a szocialisták, akik az elmúlt nyolc évben óriási csődtömeget halmoztak fel, nem kértek bocsánatot „azokért a bűnökért, amelyeket elkövettek”, amiért becsapták a választókat, 2004. december 5-én „megtagadták és egymás ellen fordították nemzettársaikat”, 2006 októberében pedig „rendőrnek álcázott brigantikat” engedtek az emberekre.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke úgy vélte, ha a kormányoldal nem tartja a kapcsolatot az emberekkel, nem „működteti” holdudvarát, veszélyben lehet a következő választási siker. Mint kifejtette: a Fidesz 2002-ben egy sikeres négyéves kormányzást követően veszítette el a választást, mégpedig nagymértékben azért, mert nem fordított elég figyelmet az emberekre.

A Fidesz frakcióvezetőjeként Lázár János nagyrabecsülését fejezte ki a frakciónak, mint mondta, az elmúlt egy évben derekasan helytálltak. Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője úgy fogalmazott: első, második és tizedik szempont a nemzeti érdek, a válság felszámolása, gazdaságában erős és társadalmában egészséges Magyarország felépítése. Ezt vállaltuk, ebben a végsőkig számíthat ránk Magyarország kormánya, és a szövetségesünk, mondta.

Felszólalásában Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azt emelte ki, hogy egyre többen figyelnek fel Európában a Fidesznek, Közép-Európa egyik legnagyobb jobbközép pártjának a gazdasági válság megoldására kínált újszerű receptjeire. Erre utalt Varga Mihály, a Fidesz alelnöke is, mondván, a kormány az elmúlt egy évben elhárította a gazdasági összeomlás veszélyét.

A párt másik alelnökeként Pelczné Gáll Ildikó aláhúzta: sem a magyar médiatörvény, sem az új alaptörvény európai szellemiségéhez nem férhet kétség. Szintén alelnökként Pokorni Zoltán arra figyelmeztetett, hogy „ma egyetlen dolog veszélyes ránk: ha nem tartunk mértéket”.

A felszólalásokat követően a küldöttek szavaztak, újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort, valamint a négy alelnököt, Kósa Lajost, Pelczné Gáll Ildikót, Pokorni Zoltánt és Varga Mihályt. Orbán Viktor a leadott 1472 szavazatból 1468 voksot kapott.

A pártelnök-miniszterelnök a Fidesz vasárnapi kongresszusán, miután újraválasztották, azt mondta: a Fidesz megtanulta, hogy nem ideológiákért, hanem Magyarországért kell kiállnia, így kiállt az országért „a nemzetközi és a hazai baloldallal szemben” is. A folytatásban Orbán Viktor hangsúlyozta, nem fogják hagyni, hogy Magyarország visszasodródjon a „görög útra”. Elmondása szerint készen állnak arra, hogy megvívják a Fidesz történelmének legnagyobb küzdelmét a múlt hibáival és azokkal, akik ma is védelmezik e hibákat. A Fidesz azonban végig fog menni a jövő útján – hangsúlyozta. Kifejtette: kormánya felszámolja a kiváltságokat, az indokolatlan előnyöket, és megteremti az érdem szerinti boldogulás lehetőségét. Ehhez kérte a küldöttek támogatását, és hangsúlyozta: továbbra is az emberek megkérdezésével fognak kormányozni.

(Kárpátalja/MTI/magyarszo.com)