Színházi est Bátyúban

2011. július 8., 10:00 , 547. szám

2011. június 29-én a Bátyúi Művelődési Házban debütált az újonnan alakult helybéli amatőr színjátszó csoport.

A nagy érdeklődéssel várt esemény alkalmából összegyűlt a falu apraja-nagyja, így aztán a vállalkozó kedvű, lelkes gyerekekből-fiatalokból álló szereplőgárda első előadásaira máris telt ház előtt került sor. Egyöntetűen kijelenthetjük: valami „új” születésének lehettek szemtanúi a megjelentek.

Az előadás-sorozat délután 1800-tól kezdődött. Miután az összes helyet elfoglalták a nézők, sőt, voltak olyanok, akik állva maradtak. Bagu Géza, az amatőr színtársulat szellemi vezetője és egyben rendezője köszöntötte a nézőket és a meghívott vendégeket. A színjátszó csoport megálmodója beszédében hangsúlyozta a színjátszás jelentőségét napjainkban, annak pozitív hatásait a fiatalkori személyiségfejlődésre. Továbbá felhívta a figyelmet azokra a rejtett kompetenciafejlesztő gyakorlatokra, amelyek észrevétlenül segítik a gyerekek szellemi és fizikai fejlődését a próbák alatt, és nem utolsósorban szórakoztató időtöltés is egyben...

Miután a köszöntő beszéd véget ért, megkezdődött az est érdemi része. Az első előadás Arany János Fülemüle című művének átdolgozása volt, amelyet a 12–15 évesek mutattak be. Ezután következett a kiscsoportosok (3. osztály) fellépése, akik a jól ismert A rátóti csikótojás című népmesével szórakoztatták a nagyérdemű publikumot.

Az est utolsó, egyben legélvezetesebb produkciója a méltán híres Rejtő Jenő Szeánsz a fogházban című kabaréjelenete volt. Már az előző két előadás is jó hangulatot teremtett, viszont a fent említett Rejtő-mű láttán szüntelen nevetés kísérte végig a jelenetet, nem kímélve a rekeszizmokat.

Az előadás után a nézők tapsviharral díjazták a szereplőket és fejezték ki egyöntetű elismerésüket.

Bagu Géza és a fő szereplőgárda a nem várt siker után elmondták, hogy már gondolkoznak egy új színdarabon, amely remélhetőleg hasonló tetszést arat majd a tisztelt publikum körében.

Zs. Ú.