Egy hét jurtában

Salánki Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor

Idén 17. alkalommal került megrendezésre a kárpátaljai fiatalok és kisiskolások körében jól ismert jurtatábor, hivatalos nevén a Salánki Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor.

A majd egyhetes táborozás alatt számos olyan foglalatosságban gyakorolhatták magukat az itt lakó gyerekek és az ide látogató vendégek, melyek ugyan mára már nem mindennapiak, a régebbi korokban viszont szerves részét képezték őseink hétköznapjainak.

Június 11-én, hétfőn már kora reggeltől érkeztek résztvevők, diákok és kézművesek egyaránt. Összesen 40 gyerek töltötte itt a hetét. Ez alatt a néhány nap alatt számos olyan mesterséget ismerhettek meg, melyeket bizonyos formában a magyar nemzet magáénak tudhat. A felhőtlen kikapcsolódás közepette betekintést nyerhettek többek között az ötvösmunkák és a bőrdíszművek elkészítésének folyamatába, amelyet a Békéscsabai Hagyományőrző Íjászkör mesterei oktattak Szedlják István vezetésével, akik közel 12 éve kijárnak a táborba. Ezen foglalatosság mellett az erdélyi Csíkszeredáról érkezett Szabó Zoltán fafaragó művész foglalkozott a gyerekekkel. Mivel a különböző programok párhuzamosan futottak a napok nagy részében, a diákoknak lehetőségük nyílt kiválasztani azon kézműves foglalkozásokat, amelyek leginkább kedvükre valók.

Ha a fent említett kreatív alkotásra serkentő időtöltés mellett – melyek egyébként hatalmas sikert arattak – kedvük támadt mást is kipróbálni, ifj. Hidi Endrénél, a nagydobronyi keramikusnál különböző agyagedényeket készíthettek a vállalkozóbb szelleműek. Szintén nagy érdeklődést tanúsítottak a gyerekek az íjászfoglalkozások iránt, amelyeket ifj. Kohut Attila vezetett, továbbá a nemezelés iránt, amit Ferki Julikával gyakorolhattak a gyerekek. Meglepő viszont az, hogy az íjászat, ami alapvetően őseink egyik leggyakoribb tevékenysége és általában a férfiak dolga volt, a lányok körében is nagy népszerűségnek örvendett.

Az ifjú vadászcsemetéknek lehetőségük akadt kipróbálni a különböző íjtípusokat, úgymint visszacsapó íj, számszeríj – közismertebb nevén nyílpuska –, amivel célba lőhettek a nap nagy részében. Bár honfoglaló honatyáink elsősorban a vadak elejtésére és az ellenség megsemmisítésére használtak hasonló íjakat, az a tudat, hogy ősi fegyvert tarthattak a kezükben a gyerekek, maradandó élményt szerzett.

Az idei év egyik különlegessége volt, hogy a nagy lovak mellett Harangozó Miklós csepei görög katolikus parochus jóvoltából két welsh póni is a gyerekek rendelkezésére állt, melyek majdnem olyan népszerűségnek örvendtek, mint a tábor kabalája: Boriska, a gyimesi rackajuh. A lovasoktatás a reggeli és késő délutáni hűvösebb órákban történt.

A különböző más hagyományos kézműves foglalkozásokat – gyöngyözés, csuhéfonás stb. – Kalinics Éva, salánki tanárnő oktatta.

A szerdai és a csütörtöki napon (jún. 13–14.) harcászati bemutatót tartottak a tábor szervezői és oktatói, amelyet a Clevelandi Magyar Regős Csapat is megtekinthetett, akiknek a 3 hetes Kárpát-medencei körútjuk egyik fő állomása maga a jurtatábor volt. Továbbá a tábor vendégei voltak még a KMPSZ Kölcsey Nyári Akadémiájának magyar és történelem szakos tanárai is.

Esténként több órás tábortűzzel zárták a napot a diákok, ahol népdalokat tanulhattak, székely és magyar népmeséket hallgathattak meg Kész Margit, a Mikes Kelemen-tábor szellemi vezetője irányításával. Mint minden évben, úgy idén is egy bizonyos tematika köré épült fel a programterv. A mesék és énekek mellett Kész Barnabás, a tábor főszervezője tartott érdekes előadásokat a Rákóczi-szabadságharcról, illetve a honfoglalásról.

A Salánki Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor a KMPSZ szervezésében került megrendezésre és a Szülőföld Alap támogatta. Ugyancsak hozzájárul minden évben a tábor létrehozásához egy jelképes összeggel a Rákóczi Szövetség, a Szent György Lovagrend és a Sárkány Lovagrend is.

Az elmúlt hét tanulsága: ennyi eltelt év után még mindig működőképes a rendszer. Ragaszkodnunk kell a hagyományainkhoz minden áron.

Zs.Ú.