Átadták a Nagydobronyi Református Líceum új étkezdéjét

2011. július 29., 10:00 , 550. szám
Az új konyha

A Nagydobronyi Református Líceumban hosszú ideig problémát jelentett, hogy a tanintézménynek nem volt önálló étkezdéje és konyhája. Mint Katona Béla, a líceum igazgatója lapunknak elmondta: a diákoknak minden étkezéskor a líceumból át kellett vonulniuk a nem éppen közel lévő kollégiumba. A probléma megoldását holland állami és civil szervezetek vállalták fel, köztük legfőbb támogatóként Deventer város gyülekezetének Colmschate Ukraine Contact (CUC) nevű segélyszervezete.

A holland támogatók Katona Bélával és Katkó Lászlóval, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon igazgatójával kapcsolatba lépve vállalták, hogy pénzt gyűjtenek egy új étkezde építésére. A tervet tett követte: tavaly áprilisban megkezdődtek a munkálatok, s mára a líceum új épületszárnyaként felépült a korszerűen felszerelt konyhával rendelkező, tágas étkezde. Katona Béla igazgató úr elmondta még: a holland testvérek amellett, hogy a költségek kilencven százalékát vállalták, kétkezi munkával közvetlenül is részt vettek az építkezésben.

Az avatóünnepségre július 23-án került sor. Elsőként Horkay László nagydobronyi beosztott lelkipásztor tartott áhítatot.

A holland, ukrán és magyar nemzeti himnuszok elhangzását követően Katona Béla igazgató Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt 2. leveléből olvasott fel egy igeszakaszt, majd a líceum kollektívája és diákjai nevében köszöntötte a közel 40 fős holland küldöttséget, valamint a korábbi angoltábor megszervezésében részt vett angliai vendégeket. Az igazgató megköszönte a holland vendégeknek az önzetlen segítséget.

A holland delegáció nevében Carel Diekerhof, a Colmschate Ukraine Contact segélyszervezet elnöke köszöntött mindenkit, néhány szóban bemutatva magát a szervezetet, melynek tagjai mind gyülekezeti tagok. Kárpátalján nem ez az első megvalósított projectjük: 2005-ben étkezdét építettek a Kisgejőci Középiskolának, majd felújították az iskolát is, 2008-ban pedig Eszenyben adtak át iskolai étkezdét. Ezután Kárpátalján újabb támogatásra szoruló intézményt kerestek. Még 2007 őszén találkoztak Katona Béla igazgatóval, akitől értesültek az étkezde hiánya okozta problémáról és úgy döntöttek, segítenek. Sikerült megnyerniük ügyüknek a holland kormányt is, mely nyitott külföldi karitatív projectek támogatására. Ugyancsak alapfeltétel volt, hogy a költségekhez a líceum is hozzájáruljon: ez jelen esetben a költségek tíz százalékát jelentette. Carel Diekerhof örömét fejezte ki, hogy végül is sikerült megvalósítaniuk a tervet. Kiemelte: a kapcsolatok a jövőben sem szűnnek meg a tanintézménnyel.

Köszöntő beszédet mondott még Bátori József, az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka, valamint Katkó László is, aki kiemelte: „Csodálatra méltó, amikor valaki hetekre otthagyja a családját, a munkáját és elutazik egy idegen országba, egy másik nemzet gyermekeinek segíteni, vállalva a közben felmerülő nehézségeket is. S különösen csodálatra méltó, amikor valaki megtapasztalva a nehézségeket, később is ugyanolyan lelkesen visszatér.”

Majd a líceum énekkara, valamint a nagydobronyi református gyülekezet ifjúsági együttese énekes szolgálatot tartott. Végezetül Kolozsi András, a líceum lelkész-igazgatója tartott záróimát. Ezután leleplezésre került az eseményt holland, magyar és ukrán nyelven megörökítő emléktábla, majd átvágták a díszszalagot. Ezt követően mindenki megtekinthette az új étkezdét, s egy szeretetvendégség keretében megkóstolhatta a gyülekezet hölgytagjai által készített finom ételeket.

Az átadott épület tetőterében a közeljövőben kollégiumi lakrészeket rendeznek majd be.

Fischer Zsolt