Kitüntették a magyar kultúra kárpátaljai munkásait

Beregszászi magyar konzulátus

2011. augusztus 26., 10:00 , 554. szám
Varga Béla, Gajdos Olga és Benedek Imre

Dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából kiemelkedő munkásságuk elismeréseképpen négy kárpátaljai közéleti személyiségnek állami kitüntetést adományozott. Az érdemrendeket augusztus 18-án, múlt csütörtökön Tóth István beregszászi magyar főkonzul, valamint Bacskai József ungvári magyar főkonzul adta át Beregszászban ünnepélyes keretek között.

A beregszászi magyar konzulátuson megrendezett eseményen, a kárpátaljai magyar közélet szereplői, a történelmi egyházak és a sajtó képviselői előtt elmondott köszöntőjében Tóth István főkonzul hangsúlyozta: mind a négy kitüntetett a kultúra munkása, a magyar oktatásban jeleskednek, valamennyien azon dolgoznak, hogy Kárpátalján a magyar oktatás, a magyar nyelv, a magyar kultúra továbbra is megmaradjon. Ez nem könnyű munka, ezért külön öröm, hogy ez alkalommal kivétel nélkül olyan emberek részesülnek elismerésben, akik e területen tevékenykednek, tette hozzá.

Ezt követően Tóth István és Bacskai József dr. Schmitt Pál magyar köztársasági elnök nevében átadta Benedek Imrének, az Aknaszlatinai 3. Számú Bolyai János Középiskola igazgatójának a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést. „Mindig megpróbáltam becsületesen dolgozni, ahogy a Jóisten igazgatja útjainkat. Gondolom, ezentúl még nagyobb erővel és energiával fogom a végeken a magyarságot nevelni és tanítani” – fogalmazott a kitüntetett.

Gajdos Olga, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezetének elnöke, nyugalmazott tanár szintén a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át a diplomatáktól. „Munkácson születtem, Munkács városáért, Munkács magyarságáért tevékenykedtem és fogok is tevékenykedni” – hangsúlyozta, megköszönve az elismerést a kitüntetett.

Ugyancsak a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet adományozta az államfő Varga Béla újságírónak, az ungvári magyar tankönyvszerkesztőség vezetőjének. A kárpátaljai magyar zsurnalisztika egyik meghatározó személyisége megköszönve a kitüntetést, mindössze annyit mondott, tulajdonképpen meg sem érdemelte az elismerést, hiszen csak a munkáját végezte.

Schmitt Pál a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta Zelinszki Éva Máriának, a Rahói 1. Számú Középiskola nyugalmazott matematikatanárának. Miután a kitüntetett nem tudott megjelenni a beregszászi ünnepségen, számára Tóth István a rahói augusztus 20-i ünnepi megemlékezésen adta át a magyar állami kitüntetést.

Az érdemrendek átadását követően Gajdos Olga átnyújtotta Tóth István és Bacskai József főkonzuloknak a Munkács. Ahogy nagyszüleink látták című kötet egy példányát, mely régi képeslapok segítségével mutatja be a Latorca-parti város történetét és értékeit.

„Rettentő nagy meglepetés számomra ez a kitüntetés – nyilatkozta lapunknak a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke. – Úgy érzem, eddig is megtettem mindent Munkácsért, a város magyarságáért, a kitüntetés pedig további buzdítást jelent. Több évtizede végzem a munkámat. Az idő mindig megmutatta, hogy mi a feladatunk. Vannak dolgok, amelyeket a sors bízott ránk, s amelyeket ma még megtehetünk.”

szcs