Testvértelepülések: Szerződés a Tisza közepén

2011. augusztus 26., 10:00 , 554. szám

Augusztus 19–20-án immáron XIII. alkalommal került megrendezésre Szatmárcsekén a hagyományos Nemzetközi Szilvalekvárfőző Verseny, melyen Kárpátaljáról a szabolcsi község testvértelepülése, Mezőgecse, valamint a mostantól testvértelepülésnek számító Badaló képviselői vettek részt.

A nagyszabású rendezvénysorozat legfontosabb momentuma igazi kuriózumszámba ment, hiszen Sarkady Pál Szatmárcseke, illetve Szalai Imre Badaló polgármesterei a Tisza közepén egy hajón írta alá azt az okiratot, melynek értelmében a két, légvonalban egymástól alig egy kilométernyire található község, a jövőben testvértelepülési kapcsolatokat ápol majd egymással.

A jeles eseményen jelen volt Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke.

tamási