Egán Ede-emléktábla Munkácson

2011. szeptember 23., 10:00 , 558. szám

Az ünnepi eseményt a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke, Gulácsy Géza nyitotta meg, köszöntve az Egán Ede emléke előtt tisztelgő szépszámú megjelentet.

Gulácsy Géza köszöntését követően Popovics Béla ismertette röviden Egán Ede életútját, valamint az általa képviselt, a ruszinság megsegítését célzó ún. hegyvidéki akciót. Mint elhangzott, a munkanélküliség és az uzsorakamat által nyomorban élő ruszinság megsegítését célzó program vezetésével a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Egán Edét, az ír (kelta) származású, mezőgazdasági-közgazdasági diplomával rendelkező szakembert bízta meg. Egán komolyan véve feladatát, nagy lelkesedéssel látott munkához. Két hegyvidéki kirendeltségi iroda nyílt: az egyik Szolyván, a másik pedig Munkácson. A program célja az volt, hogy ne egyszerűen csak pénzügyi segélyt adjanak a ruszinságnak, hanem teremtsenek olyan feltételeket, melyekkel a saját lakóhelyükön meg tudnak élni.

Számos eredményes módszert sikerült kidolgoznia. Állami pénzen hatalmas földterületeket bérelt, melyeket jutányos áron bérbe adtak a ruszinoknak. Megtanították őket a hegyi legeltetés technikájára, s erre alkalmas állatállományt importáltak Svájcból. Számos tejgazdaság is alakult. Egán hitelszövetkezeteket hozott létre, melyeket igénybe véve a ruszinok térítésmentesen vagy nagyon alacsony kamattal kaphattak kölcsönt. Mindez csak néhány példa a sikeres programból, mely a hegyvidékeken kívül Bereg megye számos más vidékére is átterjedt.

Egán Ede és programja a magyar országgyűlés liberális köreinek állandó célpontja volt, a politikai támadásokon kívül számos életveszélyes fenyegetést is kapott. Mindez azonban nem tántorította el munkájától. 1901. szeptember 20-án Ungvárról elindulva, az ún. Lázi-domb mellett lőfegyverrel elkövetett merénylet áldozata lett. A sors tragédiája, hogy az ügyet eltussolták, balesetnek minősítették. Halálával a ruszinság nagy patrónusát veszítette el, az általa vezetett program pedig elsorvadt.

Végezetül Popovics Béla felolvasta Ady Endrének 1900-ban írt Egán c. versét.

Néhány szóban megosztotta gondolatait a hallgatósággal Ladiszlav Lecovics, a Kárpátaljai Ruszinok Szövetségének elnöke, majd Gulácsy Géza és Gajdos Olga, a KMKSZ Munkácsi Városi Szervezetének elnöke megkoszorúzta az emléktáblát.

F.Zs.