Gyakorlatilag sohasem szakadtam el Kárpátaljától

Születésnapi interjú Tóth István főkonzullal

2011. szeptember 30., 10:00 , 559. szám

A napokban ünnepelte hatvanadik születésnapját Tóth István, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja. A kárpátaljai származású diplomata azt mondja, a napi feladatok sűrűjében nem is érzékeli, hogy múlik az idő.

– Mit jelentenek önnek a kárpátaljai gyökerek?

– A kárpátaljai származás számomra mindig természetes dolog volt, azt Magyarországra történt áttelepülésem után sem előnynek, sem hátránynak nem tekintettem. Soha nem szégyelltem, de nem is kérkedtem vele. Mondhatnám, ez a természetes állapotom, amit most, hogy ismét Kárpátalján élek, csak még természetesebbnek érzek.

– Jól látom, hogy egész pályafutása során gyakorlatilag sohasem szakadt el teljesen Kárpátaljától, mindig kötötte valami ehhez a vidékhez?

– Valóban, a publikációim, tanulmányaim egy tekintélyes része Kárpátaljáról szólt. Mindig is nagyon érdekelt Kárpátalja történelme, ez a rendkívül színes, főhatalomváltásokban igen gazdag múlt, foglalkoztatott a helyi magyar közösség viszonyulása ezekhez a változásokhoz. Ez egy emberileg is nagyon izgalmas téma. Természetesen sok minden egyébbel is foglalkoztam az évek során, de a munkám valahogy mindig úgy hozta, hogy a különböző kutatóintézetekben vagy tudományos háttérintézetekben Ukrajnával, s ezen belül a kárpátaljai magyarsággal is foglalkozhattam.

– Az évek során korunk számos meghatározó személyiségével találkozhatott. Kik voltak önre a legnagyobb hatással?

– Életem nagy szerencséjének tartom, ajándéknak tekintem, hogy az évek során sok kitűnő magyar és nem magyar emberrel találkozhattam, mindegyiküket nem tudom felsorolni. Nagyon örülök, hogy áttelepülésem után barátságába fogadott Ratkó József, majd később Nagy Gáspár, akik sajnos már nem élnek. De említhetném Gelu Pateanut, a kitűnő román műfordítót vagy a szlovák Karol Wlachovskyt, aki ugyancsak műfordító. A politikusok közül is sorolhatnék többeket, akár a mostani miniszterelnököt, Orbán Viktort, akivel a Fidesz megalakulásakor éppen együtt dolgoztunk egy kutatócsoportban.

– Amikor főkonzulként elfoglalta beregszászi állomáshelyét, azt nyilatkozta, hogy egyik legfőbb megbízatásának a kárpátaljai magyarság boldogulásának az elősegítését tekinti. Most, bő fél évvel később, eddigi tapasztalatai fényében hogyan látja a kárpátaljai magyarság helyzetét és kilátásait?

– Úgy látom, hogy nagyon sok a tennivaló az oktatás területén. Nagy a felelőssége és sok a munkája az itteni pedagógusoknak. Nyilvánvalóan lehetőségeihez mérten Magyarországnak is sok a teendője ezen a téren, s mi ezért dolgozunk. Az elmúlt hónapok során körvonalazódtak azok a területek, amelyekkel kiemelten szeretnék foglalkozni a jövőben. Az iskola- és óvodaépítés támogatása mellett kiemelném e feladatok közül a magyar kultúra értékeinek eljuttatását Kárpátaljára vagy a Kárpátaljai Megyei Állami Levéltár Beregszászi Kirendeltsége helyzetének rendezését.

– Szeptember 28–29-én, lapunk megjelenésével egy időben ülésezik Ungvár közelében a határon átívelő együttműködés és a határ menti kapcsolatok kérdéseiben illetékes ukrán–magyar kormányközi vegyes bizottság, amelynek egyebek mellett számos égető problémára kellene megoldás találnia. Mit vár a találkozótól?

– Azt szokták mondani, a bizottságok arra valók, hogy elodázzák a problémák megoldását. Nekünk, diplomatáknak azonban az a dolgunk, hogy minden lehetőséget megragadjunk a két ország kapcsolatainak intenzívebbé, tartalmasabbá tételére. Miután a vegyes bizottság tagjai közül számosan valóban érdekeltek abban, hogy minél élénkebb legyen az élet, az együttmunkálkodás a magyar–ukrán határ térségében, bízom benne, sikerül előrelépnünk a legfontosabb kérdésekben. A bizottsági ülés témái között szerepel majd természetesen több, a kárpátaljai magyarságot érintő probléma, így például az aknaszlatinai lakosság tervezett kitelepítésének kérdése is. Azt fogjuk támogatni az ülésen, hogy a lakosság kívánságának megfelelően a veszélyeztetettek áttelepítését Aknaszlatinán belül vagy annak közelében oldják meg.

– Mi fér bele egy diplomata életébe a diplomácián kívül?

– A diplomáciának bizonyára létezik pontosabb meghatározása is, azonban tény, hogy a munka egy jelentős részét a kapcsolattartás teszi ki. Természetesen vannak kötelező és rutin tevékenységek, rendszerint azonban valósággal lubickolok a rám háruló feladatokban, amikor emberekkel vagy problémákkal találkozom. Jó szívvel, kedvvel végzem a munkámat. Társas lény volnék én is, így az érzelmi, emberi és baráti kapcsolatok ápolása nagyon fontos a számomra.

– Milyen érzés hatvanévesnek lenni?

– Ha nem volna elfoglaltságom, munkám, esetleg nyugdíjasként élném az életem, s nem érdeklődnék a világ dolgai iránt, nem lenne lehetőségem a köz ügyeivel foglalkozni, bizonyára nehezebb lenne megélni a hatvanadik születésnapomat. Szerencsére egyáltalán nem mondhatom, hogy ne lenne elfoglaltságom, ráadásul, mint már utaltam rá, szeretem a munkám, így a mindennapi teendők forgatagában nem is érzem, hogy múlik az idő, hogy hatvan éves lennék.

szcs